"Tudom, milyen erők állnak velem szemben. Lehet, hogy megölnek, lehet, hogy tönkretesznek, mivel a 70 éve összehordott zsákmányuk most veszélyben forog, de én felkészültem" - jelentette ki a kormányfő támogatói előtt mondott beszédében a nyugat-indiai Goa városában. Hozzáfűzte: 50 napra van szüksége a reformok végrehajtásához. Egyben hangsúlyozta, hogy a pénzügyi reformon felül további intézkedéseket tervez a kabinet a korrupció elleni küzdelemben.

Vasárnap hatalmas sorok álltak az indiai bankok előtt, hogy a forgalomból kivont bankjegyeiket újakra cseréljék. Naponta legfeljebb 4000 rúpiát (17 ezer forint) váltanak át a pénzintézetek. A bankautomaták többsége nem működik. Ugyanakkor az indiai központi bank arra szólította fel a lakosságot, hogy ne vegye ki megtakarításait a bankokból.

Modi kedd este televíziós beszédben jelentette be, hogy azonnali hatállyal érvénytelenítik a két legnagyobb címletű bankjegyet, az 500 és az 1000 rúpiást. Ezek értéke 6,5 eurónak, illetve 13 eurónak (valamivel több mint 2000, illetve 4000 forint) felel meg, és a mindennapi életben ezek voltak eddig a leginkább használt bankjegyek, a forgalomban lévő fizetőeszközök több mint 80 százalékát tették ki.

A kormányfő a legnagyobb titokban készítette elő a 24 milliárd darab bankjegy demonetizációját. Indiában a fizetési tranzakciók 90 százalékát készpénzben bonyolítják le, ezért több százmillió ember került abba a váratlan helyzetbe, hogy nincs elég készpénze még a napi bevásárláshoz sem. Hasonló gondba kerültek az országba látogató turisták is.

A legforgalmasabb helyeken lévő bankoknál, bankjegyautomatáknál (ATM) félkatonai alakulatok egységei posztolnak a rendbontás megakadályozására.

Csütörtöktől kezdve két lehetősége van mindenkinek: vagy bankszámlára helyezi el, vagy beváltja más címletekre a birtokában lévő, a forgalomból kivont bankjegyeket. Ha azonban nagy összegről van szó, azaz a letétbe helyezett összeg meghaladja a 250 ezer rúpiát (1 millió forint), a tulajdonosnak el kell számolnia a pénz eredetéről.