Nagyvárad turisztikailag, a szolgáltatások tekintetében meg sem közelíti azt a képet, amit az önkormányzat megpróbál eladni a közvéleménynek - írja a Maszol. Időről időre bombasztikus híreket közöl Nagyváradról a sajtó: 2020-ban a várost a legbiztonságosabb idegenforgalmi célpontok egyikévé nyilvánította egy ágazati portál, a European Best Destinations (EBD), idén pedig a legszebb szecessziós célállomás és Európa 6. legjobb turisztikai desztinációja címeket kapta meg.

Ez utóbbi kapcsán az áradozó újságcikkek és televíziós hírek megemlítik, hogy Nagyvárad olyan városokat előzött meg, mint London és Isztambul, a szecesszió terén pedig Budapestet, Bécset és Barcelonát is lekörözte.

Természetesen Nagyváradot Budapesthez vagy Barcelonához mérni kissé nevetséges és az arányérzék hiányára utal, akkor is, ha a város szecessziós épített öröksége valóban figyelemre méltó, nemzetközi viszonylatban is. A dolog szépséghibája pedig alapvetően az, hogy ezeket a hízelgő minősítéseket nem objektív kritériumok alapján, ingyen osztogatják, hanem megvásárolhatóak, Nagyvárad is pénzért kapta őket.

Azonban míg más erdélyi városok (Kolozsvár, Segesvár, Brassó stb.) a helyi költségvetésből fizettek azért, hogy bekerüljenek az EBD ranglistáira, addig a nagyváradi önkormányzat ügyes trükkhöz folyamodott, hogy ezt eltitkolja. Az ügyletet egy, az önkormányzat által ellenőrzött civil szervezet, a Nagyvárad és Környéke Turizmusának Népszerűsítéséért Egyesület (Aptor) bonyolítja le.

Mihai Jurcă, az Aptor elnöke tagadja, hogy fizettek volna a hangzatos minősítésekért, azt azonban elismeri, hogy szerződéses viszonyban állnak az EBD-vel. 2020-ban 3980 eurót utaltak a portált működtető cégnek, idén pedig 70 ezer lej, 14 ezer euró van elkülönítve az egyesület költségvetésében erre a célra.