Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szakértők szerint sokkal magasabb is lehet ez a szám, hiszen mindössze a város lakosságának kevesebb mint a negyedét, nagyjából 200 ezer embert vizsgáltak meg a portál cikke szerint.

A hírek szerint egy helyi orvos rendszeresen használt, akár kukából kiszedett tűkkel kezelte a gyerekeket. Ezt egy olyan apa is látta, akinek az orvos megszúrta a hatéves gyerekét, akiről később kiderült, hogy HIV-pozitív. Az orvos az apa tiltakozására azt mondta, úgysem lenne pénze új tűre. A férfi hat gyermekéből négynél diagnosztizáltak HIV-et, közülük ketten azóta meghaltak.

Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy egy férfi, aki azóta is körzeti orvosként dolgozik, egy alkalommal 50 gyereken használta ugyanazt a tűt.

A többször használt tűk alkalmazása mellett a tömeges HIV-fertőzésekben szerepe lehet annak is, hogy az útszéli fogászok sem használnak fertőtlenítést, illetve a borbélyok is gyakran ugyanazt a pengét használják a vendégeknél.

Az ENSZ egyik szervezete szerint 2010 óta Pakisztánban megduplázódott a HIV-fertőzöttek száma, most 160 ezer fertőzöttről tudnak.