A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Framatome vállalat jelenleg is épülő atomerőművénél tett látogatásáról beszámolva kijelentette, hogy hazánk történetének egyik legjelentősebb beruházása, a paksi bővítés nem lehet sikeres francia együttműködés nélkül, hiszen az „erőmű lelkének” számító irányítástechnikai rendszert egy francia-német konzorcium gyártja.

„Legalábbis kellene, hogy gyártsa és leszállítsa” – hangsúlyozta a miniszter, aláhúzva, hogy a német kormány még mindig nem hagyta jóvá a Siemens Energy részvételét:

Ez abszolút nem tisztességes és nem fair magatartás Németország kormányának részéről, hiszen az energiaellátás kérdése nemzeti hatáskörben van, az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés

– jegyezte meg Szijjártó Péter.

A magyar kormány a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal, hogy Berlin ne tudja tovább blokkolni az irányítástechnika érkezését: „Annak érdekében, hogy nyugat-európai irányítástechnikai rendszer legyen a paksi atomerőműben, a magyar-francia nukleáris együttműködést tovább bővítjük, a Framatome szerepét pedig tovább növeljük a paksi beruházásoknál.” 

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt büntetőintézkedések miatt globális energiaellátási válság állt elő, miközben a klímaváltozás hatásai miatt egyre nő a nyomás a világon.

A magyar külügyminiszter hétfőn a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) vezető Mathias Cormann-nal egyeztetett Párizsban. Szijjártó Péter szerint alapvetően azon fog múlni, hogy Európa ki tud-e evickélni a mostani kihívásokkal teli időszakból, hogy a döntéshozók az ideológia helyett képesek lesznek-e racionális döntéseket hozni.