A pályaudvarok többnyire üresek, mert a csehek tudtak a sztrájkról, ezért nem vették igénybe a vasutat. Petr Stáhlavsky, a Cseh Vasutak (CD) szóvivője közölte, hogy leálltak a nemzetközi gyorsvonatok is. Azt mondta, mindenütt kevés az utas, azok többsége is külföldi, akikhez valószínűleg nem jutott el a sztrájk híre.

A sztrájkhoz több városi tömegközlekedési vállalat is csatlakozott.

A munkabeszüntetés ellenére az emberek többsége eljutott munkahelyére, ki kerékpárral, ki görkorcsolyával, ki gyalog, és a várakozásokkal ellentétben nem alakultak ki nagy dúgók, kígyózó kocsisorok. A legtöbb közintézmény és hivatal, illetve cég működik, az iskolák jelentős részében igazgatói szabad nap volt, és szünetelt a tanítás.

Bár néhány helyen - Prágában, Brünnben - összeszólalkoztak, illetve összeverekedtek a tüntetők és az akció ellenzői, nagyobb rendzavarásra sehol sem került sor. A tiltakozó akció rendben folyik.

A szakszervezetek lemondtak az eredetileg tervezett útblokádokról. Ehelyett Prágában tömeggyűlés volt, amelynek résztvevői fokozatosan a minisztériumok, a kormány székhelye elé vonulnak, hogy átadják követeléseiket ismertető petíciókat.

A pénzügyminisztérium előtt a tüntetők paradicsommal és tojással dobálták meg a Miroslav Kalousek tárcavezetőt, aki beszélni szeretett volna velük. Az incidens után a miniszter vissza húzódott az épületbe.