Korán reggel szeptember 17-én, az oroszországi parlamenti választások első napján Moszkva központjában olyan hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt, mint utoljára Mihail Gorbacsov szesztilalma idején a vodkát árusító helyek előtt. A különbség, hogy akkor önként várakoztak az emberek, míg most nem kis részük azért ment el szavazni, mert az állami szervezeteknél az a pletyka terjedt el, hogy aki kihagyja a választást, azt retorziók fogják érni a munkahelyén – írja Andrej Kolesnyikov, a Carnegie Moscow Center munkatársa a Financial Timeson megjelent cikkében.

A szavazás összességében a választók apátiáját tükrözte, a hivatalos részvételi arány 52 százalék volt, a kormánypárt, a Vlagyimir Putyin államfőt támogató Egységes Oroszország elérheti a törvényhozás alsóházában, a Dumában a kétharmados többséget, így az ország vezetése hátra dőlhet. A szavazók pedig abban bíznak, hogy cserébe a lojalitásuk demonstrálásáért a következő országos választásig békén hagyják őket.

A választások előtt kiterjedt állami osztogatás keretében amúgy is előre megkapták a „jutalmukat”. A fegyveres testületek tagjai a hadseregtől a rendőrségig egyszeri 15 ezer rubel (60 ezer forint) szociális támogatást kaptak, a gyerekes családoknak és a nyugdíjasoknak 10 ezer rubelt (40 ezer forint) dugott a zsebükbe állam bácsi. Összességében egy olyan országról beszélünk, ahol az állam a legnagyobb gazdasági szereplő, foglalkoztató és a piaci viszonyokat felülíró közvetítő. Az emberek nem szívesen kockáztatják, hogy magánvállalkozást indítsanak, inkább másnak, lehetőleg az államnak akarnak dolgozni.

Elzárkózás a politikától

Az átlagos orosz állampolgár nem bízik a politikában és a politikusokban, beleértve ebbe az ellenzéket és annak aktivistáit is. Az emberek motiválatlanok a jövőjükkel kapcsolatban, ami gazdasági következményeket von maga után. Mindenekelőtt azt, hogy nem nő a munka hatékonysága. A Carnegie Moscow Center és az utolsó független közvélemény-kutató intézet, a Levada Center felmérései kirajzolják, hogyan képzeli az életét az átlagpolgár, akkor is ha fiatal. „Felveszek egy jelzáloghitelt, majd kifizetem, aztán felveszek egy újabb hitelt, és azt is kifizetem...” Ez az ambícióhiányos magatartás enyhén szólva nem fogja naggyá tenni Oroszországot.

Az oroszok egyszerűen nem hisznek abban, hogy bármi változhatna attól, ha „odatennék magukat”. A jövőt abban a nosztalgikus vízióban látják, amit Oroszország múltjáról az állami propaganda vetít eléjük. Egy nemrégiben készült felmérés azt találta, hogy az oroszok fele szerint vissza kéne térni a szovjet politikai rendszerhez, 62 százalékuk előnyben részesítene egy szovjet típusú tervgazdaságot a jelenlegi oligarcharendszer helyett. Egy másik közvélemény-kutatás szerint a milliók haláláért felelős kommunista diktátor Sztálin népszerűsége nő.

Navalnij kudarca

A börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki választási javaslata, amelynek az lett volna a célja, hogy megmutassa a regnáló vezetésnek, hogy nem korlátlan a hatalma, kudarcot vallott. Navalnij azt ajánlotta az elégedetlen szavazóknak, hogy minden választókörzetben adják a voksukat a legesélyesebb ellenzéki indulóra. Így összegződhettek volna a tiltakozó szavazatok. A helyzet azonban az volt, hogy a legtöbb helyen a kommunista jelölt állt a második helyen, így a nem éppen ösztönző alternatíva úgy festett, hogy vagy a kormánypárt marad, vagy a kommunisták jönnek.

A Financial Times politológus cikkírója szerint a hatalmon lévőknek teljesen megfelel a fennálló rendszer, amely a társadalom politikailag aktív szubkulturális kisebbségének hatósági elnyomására, illetve a túlnyomó többség közömbösségére épül. Az emberek lelki lepusztulása mellett két veszély fenyegeti őket, a szabadon elkölthető jövedelem zsugorodása és az energiatermelési forradalom, ami háttérbe szorítja az olajat és a gázt, s ezzel mérsékelni fogja az orosz költségvetést fenntartó exportbevételeket.

Mindezek alapján a brit üzleti lap cikkírója arra a következtetésre jut, hogy Putyin és belső köre már nem tervez semmit az országgal. Koruknál fogva abban bíznak, hogy a gazdaság valahogy elketyeg magától 15 évig, a 2030-as évekig. Hogy azután mi lesz, már nem az ő problémájuk. Így vélhetően Madame de Pompadour „filozófiáját” követik, miszerint „Utánam az özönvíz”.