Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Il Messaggero római napilapban közölt legfrissebb választási forgatókönyvek szerint a tavasszal esedékes parlamenti választások ismételt patthelyzetet teremthetnek az olasz politikában, ahogyan 2013-ban is történt. A jelenlegi választási rendszer ugyanis egyetlenegy pártnak vagy koalíciónak sem garantálja a kormányzáshoz szükséges többséget - írja az MTI.

Az előrejelzések szerint a legszélesebb választói támogatottságot az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) élvezi, mégsem lesz képes megszerezni a választói körzetek többségét ahhoz, hogy a római parlamentben is többséggel bírjon. Ugyanez volt a helyzet 2013-ban is, amikor az M5S a szavazatok 25,6 százalékával a legnagyobb parlamenti pártnak bizonyult, kormányt azonban nem tudott alakítani.

Hasonlóképpen a helyzet balközép koalíciót vezető Demokrata Párt (PD) és a jobbközépet vezető Hajrá Olaszország (FI) esetében: mindkét erő mintegy 30-30 százalékos támogatottsággal bír, nem lesz elegendő erejük a kormányalakításhoz.

A felmérések azt mutatják, hogy a korábban kétpólusú olasz politika három, egymással szembenálló politikai táborrá szakadt. Az M5S elsősorban Dél-Itáliában erős, a jobbközép délen és északon egyaránt, a balközép pedig Közép-Olaszországban és északon.

A Corriere della Sera információi szerint megoldást egy esetleges "elnöki kormány" jelenthet. Vagyis ha a 2018-as választások után egyik párt vagy pátszövetség se lesz képes kormányt alakítani, Sergio Mattarella államfő állít fel egy részben politikai, részben szakértői csapatot. Ennek a kormánynak a fő feladata Olaszország gazdasági-pénzügyi megerősítése lehet, valamint végre egy olyan választási rendszer megteremtése, amely stabil kormánytöbbséget garantál. A Corriere szerint az elnöki kormány élére a jelenlegi miniszterelnök, Paolo Gentiloni kerülhet.

Az elnöki kormányhoz a pártok támogatására is szükség van, de sajtóinformációk szerint az M5S máris igent mondott. Így ugyanis nem kellene magára vállalnia a lehetetlen kormányalakítás felelősségét.

Elemzők szerint az elnöki kormány lehetősége tovább csökkentheti az olaszok választási kedvét. A választások időpontját még nem tűzték ki, márciusban vagy májusban lehetnek a következő olaszországi parlamenti választások.