A kínai Liugong vállalat meghatározatlan időre felfüggesztette tárgyalásait a Stalowa Wola vasmű (HSW) építőipari gépeket gyártó vállalatának privatizálásáról - jelentette a Rzeczpospolita című befolyásos konzervatív lap. Az újság szerint a mintegy 100 millió dollár értékű üzlet lebegtetése Peking válasza lehet arra, hogy a varsói kormány szerződést bontott az A2-es autópályán dolgozó Covec kínai állami céggel, amely képtelen volt az építkezést a vállalt költség- és időhatárokon belül tartani.

Az elemzők a két héttel ezelőtt kitört botrány idején már figyelmeztettek arra, hogy a kínaiakkal több lengyelországi befektetésükről folyamatban levő tárgyalások veszélybe kerülhetnek. A lengyel lap szerint a kínai sajtó a Covec esetét úgy kommentálta, mint aminek fényében a kínai vállalatoknak meg kell gondolniuk, van-e értelme befektetni Lengyelországban. A Liugong természtesen nem ezzel, hanem a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások elakadásával, a lengyel munkások követeléseinek elfogadhatatlanságával indokolta lépését. Ezek közül a legfontosabbak voltak, hogy garanciát követeltek öt évre elbocsátás ellen, 5 százalékos fizetésemelést és részesedést kértek a privatizációs bevételből.

A Gazeta Prawna, a vezető lengyel gazdasági napilap ugyanakkor arról számol be, hogy kedvezőtlenebbül alakul a lengyel-kínai gazdasági kapcsolatok fejlődése. Az idei első negyedévben a tavalyihoz képest közel 19 százalékkal, 294 millió euróra zuhant a lengyel export, mindössze 2,4 százalékal növekvő import mellett, ami a 2010-es tempó tizede. A behozatal még így is óriási a kivitelhez képest - értéke az első három hónapban meghaladta a 3 milliárd eurót, vagyis az export tízszerese.