Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A máltai politikus, Keith Schembri 2019 novemberében, röviddel azután mondott le, hogy közeli barátja, Yorgen Fenech ellen vádat emeltek Daphne Caruana Galizia korrupcióellenes újságíró 2017. októberi meggyilkolása miatt. Fenech bűnösnek vallotta magát, és jelenleg is a bíróság ítéletére vár. Az ügy miatt két hónappal később Muscat miniszterelnök is lemondott.

Schembrit viszont a merénylet miatt nem gyanúsították meg: a bíróság illetékesei szerint a volt kabinetfőnök elleni eljárások nem kapcsolódnak a Caruana Galizia gyilkossághoz - írja a Reuters. Schembri, Muscat és Fenech mind tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságban már akkor is.

A Schembri ellen felhozott vádak egy bírói vizsgálatból erednek, miután egy cége 2010-ben több millió eurós szerződést szerzett arra, hogy értékesítse a Times of Maltát, az ország legnagyobb forgalmú újságját. Caruana Galizia a valószínű pénzmosásról közölt bizonyítékokat egy 2016-os blogbejegyzésben, amiben Schembrit is megnevezte. Ezt követően robbantották fel az autójában.

Schembri csütörtökön egy hosszú Facebook-bejegyzésben, valamint a bíróságon is ártatlannak vallotta magát.