Szinte elképzelhetetlennek tűnik a szilveszter éjszaka tűzijáték nélkül, a szakemberek azonban folyamatosan a pirotechnikai eszközök veszélyeire próbálják felhívni a polgárok, gyermekek és szüleik figyelmét. Karácsony előtt Szerbiában egy tizennégy éves lány maradt a kézfeje nélkül, miután kezében felrobbant egy erősebb petárda - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Annak érdekében, hogy a szilveszter éjszakát ne a mentőállomáson töltsük, a szakemberek arra figyelmeztetnek, be kell látnunk, hogy a pirotechnikai eszközök nem játékok. Volt rá példa, hogy egy fiatalember 40 petárdát tartott a nadrágja zsebében, amelyek felrobbantak. Súlyos égési sérülésekkel került a kórházba, megégett a lába és a nemi szerve is.

Đorđe Kravljanac, a belgrádi Gyermeksebészeti Klinika orvosa a szerb médiában arról beszélt, hogy az ilyen sérülések súlyos következményekkel járnak, még akkor is, ha sikerül visszaállítani a sérült testrészt. Egy kéz például használható lesz a mindennapokban, de zongorázni már nem lehet majd vele. A petárdázás egyébként sokba is kerülhet. A törvény értelmében ugyanis a közrend megzavarása miatt 50-100 ezer dinárig is terjedhet a pénzbüntetés, amit kiskorú esetében a szülő köteles kifizetni.