Egyre inkább jellemző a takarékoskodás a kiskereskedelemben Németországban, amióta Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Legalábbis ezt mutatta ki a kölni székhelyű ECC kiskereskedelmi kutatóintézet tanulmánya. A felmérés adatai szerint az ukrajnai háború és számos termék gyorsan emelkedő ára néhány hét alatt sokak vásárlási szokásait változtatta meg Németországban.

A változás abban áll, hogy az emberek óvatosabban költenek és igyekeznek visszafogni fogyasztásukat, gyakrabban vásárolnak a diszkontokban, kerülik a márkás, drága termékeket és jobban odafigyelnek az akciós ajánlatokra.

A fogyasztók 64 százaléka szeretne többet spórolni a közeljövőben a vásárlás során - mutatták ki a kutatásban, amelyben azt is vizsgálták, hogy milyen megoldások, stratégiák jellemzők.  Az első számú takarékossági intézkedés az árak összehasonlítása és a több akciós vásárlás. A felmérés szerint a fogyasztók 61 százaléka a korábbinál jobban figyel az árakra, és gyakrabban él az akciós ajánlatokkal.

Lemondás, félelem

Az emberek kreatívak és találnak megoldásokat a megszokott színvonal fenntartására a költségek ugrásszerű növekedése nélkül, így például ismét igyekeznek nem túl sokat vásárolni, hogy semmit se kelljen kidobni - magyarázta a felmérés adatait Robert Kecskes, a GfK piackutató társaság kiskereskedelmi szakértője az ARD országos közszolgálati televízió hírportálján közölt összeállításban.

A második fő takarékoskodási módszer a lemondás a drágább, márkás termékekről. Az ECC felmérése szerint majdnem minden második német fogyasztó - 48 százalék - gyakrabban választ a kiskereskedelmi láncok olcsóbb, sajátmárkás termékei közül. A harmadik takarékossági intézkedés a vásárlás a diszkont áruházakban a szupermarketek és a szaküzletek helyett. Ezt mutatják a GfK adatai is, amelyek szerint a diszkontok piaci részesedése hosszú idő után ismét növekedik.

A spórolás negyedik jellemző módja a fogyasztás visszafogása. Az ECC felmérése szerint az ukrajnai háború miatt különösen a bútorvásárlásokat halasztották el, és a válaszadók egyharmada a divat és az elektronika területén is tartózkodik az új beszerzésektől. Azonban ez a jelenség várhatóan az élelmiszer-kiskereskedelmet sem kerüli el - véli a GfK szakértője. Robert Kecskes szerint meglehet, hogy az emberek a drágulás miatt ritkábban esznek majd húst, vagy alkalmanként egy-egy kanállal kevesebb kávéval is beérik.

Az utóbbi hetek fejleményéi sok fogyasztót "sokkolnak", hiszen azt remélték, hogy a koronavírus-világjárvány után minden visszatér a normális kerékvágásba, de "jött a háború, és vele együtt a tehetetlenség érzése". A szakértő úgy látja, hogy a kialakult helyzet felerősíti az emberek aggodalmait és félelmeit, ami világosan látszik a fogyasztói magatartásban.