A török haderő közlése szerint a detonációban 14 katona meghalt, 56 pedig megsebesült, közülük 4-en súlyos állapotban vannak. Sok mentőt és tűzoltót vezényeltek a helyszínre.

A Kayseriben tartózkodó Süleyman Soylu belügyminiszter elmondta, hogy az esettel kapcsolatban 7 embert már őrizetbe vettek, további 5-öt pedig keresnek. Soylu mellett Fikri Isik védelmi miniszter, Recep Akdag egészségügyi miniszter és Selami Altinok országos rendőrfőkapitány is a helyszínről koordinálta a munkálatokat.

A Dogan török hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a robbanószerrel megrakott autó balról közelítette meg a buszt, amely épp a megállóban állt. A gépkocsi megsemmisült, a busz teljesen kiégett. Az autót a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Sanliurfa városból lopták el pénteken, majd hamis rendszámot szereltek rá. A buszban tartózkodó katonák civil ruhában voltak.

Öngyilkos merénylet volt

Binali Yildirim kormányfő közölte, hogy a támadás öngyilkos merénylet volt. A dél-törökországi Kahramanmarasban tartott beszédében hangsúlyozta: nem szerez örömet a terroristáknak, nem változtatja meg a szombati programját, és hivatalosan is megnyitja azt a 25 ezer szíriai menekült befogadására képes korszerű konténervárost, amelyet a korábbi sátortábor felszámolását követően építettek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök írásos nyilatkozatában azt a terrorszervezetnek nyilvánított, szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé a merényletért, amely 1984 óta fegyveres felkelést folytat Törökországban. Erdogan úgy fogalmazott, hogy a terrortámadások nemcsak a török biztonsági erők, hanem az ország teljes lakossága ellen irányulnak. Rávilágított: a történtek nem kezelhetők függetlenül a szíriai, az iraki eseményektől, valamint a török gazdaságban tapasztalható ingadozástól sem.

Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes az NTV hírtelevíziónak adott interjújában rámutatott: a Kayseriben talált robbanószer hasonló ahhoz, amelyet múlt szombaton Isztambulban használtak. Ő szintén a PKK-t vádolta a merényletért. Kiemelte: ezeket az anyagokat nem kapni bevásárlóközpontokban vagy a piacon, viszont több ország haderejének leltárában szerepelnek. A hatóságok a támadás mögött logisztikai, titkosszolgálati és politikai támogatást látnak - hívta fel a figyelmet.

Hulusi Akar vezérkari főnök az Anadolu török állami hírügynökségnek azt mondta, hogy mind belföldön, mind külföldön az utolsó terrorista "hatástalanításáig" folytatják a küzdelmet.

Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége Twitter-üzenetben ítélte el a merényletet. "Ilyen aljas támadásra nincs mentség" - írta a külképviselet.

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), amelyet a kormány a PKK politikai szárnyának tart, közleményében határozottan elítélte a merényletet. A HDP egyúttal arra figyelmeztetett, hogy már nem elég csak elítélni a terrortámadásokat, összefogásra van szükség.

Halálbüntetést követelnek

A robbantás után Kayseriben nagyjából 1000 ember vonult a HDP székházához és halálbüntetést követelve kövekkel dobálták meg azt. Az Ihlas török hírügynökség beszámolója alapján egy csoport berontott az épületbe, miután a rendőrök sem tudták megfékezni őket. Kitörték az ablakokat, majd televíziókat, számítógépeket, székeket és szórólapokat dobáltak ki az utcára, ahol a tömeg felgyújtotta azokat. Néhányan később a helyszínre érkező tűzoltóautóra másztak, leszedték a székházról a HDP-zászlót és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) zászlaját tűzték a helyére.

A török kormány átmeneti és részleges hírzárlatot rendelt el az esettel kapcsolatban a közrend érdekére és nemzetbiztonsági megfontolásra hivatkozva. A hatóságok arra utasítják a sajtót, hogy tartózkodjon minden olyan részlet közlésétől, amely "pánikot kelthet a lakosságban, és amely terrorista szervezetek céljait szolgálhatja".

Egy hete is robbantottak

Múlt szombaton az isztambuli Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) szélsőséges terrorszervezet két öngyilkos merénylője felrobbantotta magát a készenléti rendőrség egységei mellett. Az esetben 44 ember meghalt, köztük 37 rendőr és 7 civil.

A Kayseriben állomásozó kommandósok aktív szerepet játszanak a Délkelet-Törökországban zajló PKK-ellenes katonai beavatkozásnál. Az utóbbi öt hónapban 710 lázadóval végeztek, és 50 óvóhelyet semmisítettek meg.

Idén szeptember 11. óta a belügyi tárca számos, főként kurdok lakta kelet- és délkelet-törökországi önkormányzat választott kurdbarát elöljáróját eltávolította pozíciójából, és a saját emberét ültette a helyébe. Miután május 20-án a török törvényhozás elfogadta a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését, november elején előzetes letartóztatásba helyezték a HDP több képviselőjével együtt a párt két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t is.

A Kayseri fölötti Erciyes-hegyen található Törökország egyik legnépszerűbb síparadicsoma.