Ez út a polgárháborúhoz. Ezt el akarom kerülni - mondta Lech Walesa (képünkön) béke Nobel-díjas volt lengyel köztársasági elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori legendás vezére az onet.pl tudósítása szerint. Lengyelországban a fővárosban és több nagy városban ezrek tüntetnek napok óta az új bírósági törvény miatt, amely kényszernyugdíjba küldené a Legfelsőbb Bíróság 27 tagját, akiket a jelenlegi kormány embereivel helyettesítene.

Varsóba utazom és ha kell, a végsőkig ott maradok - jelentette ki Walesa újságíróknak. Azt hiszem, meg kell akadályozzuk a demokratikus rendszer független intézményeinek megsemmisítését - mondta az RMF FM rádiónak.arra célozva, hogy az igazságszolgáltatás vezetőinek kinevezése a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kezébe kerülne.

Igyekszem szervezkedni, de hogy hogyan, azt még nem tudom. A tánchoz ketten kellenek. Nem elég, ha én jót javasolok, kellenek olyanok, akik vevők erre - fejtegette. Szerinte ha a hatalom megkapja az ellenőrzést a független bíróságok felett, az csak odavezethet, amit ő már a kezdetekben megjósolt: polgárháborúhoz. Hozzátette még: nincs lőfegyvere, békések a szándékai, az alkotmánynak megfelelően akar cselekedni.

Hivatalos magyarázat

Ugyanakkor Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök úgy véli, hogy a posztkommunizmussal szemben vívott harcról van szó. A kényszernyugdíjba küldött bírák szabták ki az "áruló ítéleteket" a hadiállapot alatt, így most a tüntetők ezeket védik - jelentette ki az Európai Parlamentben. Az 1981-ben bevezetett rendkívüli állapotról beszélt, a mikor a kommunista rendszer hadserege látva az országban kialakuló anarchiát átvette a hatalmat. Ezzel letörte a demokratikus rendszerellenes népmozgalmat, miközben megakadályozta, hogy ugyanezt a szovjet hadsereg tegye meg, amelynek fennállt a veszélye.

Morawiecki ezzel a nyilatkozatával konzekvens, hiszen antikommunizmusa már a rendszerváltás előtt számos problémát okozott neki és nem változott a véleménye - emlékeztetett a Rzecpospolita. A baj az, hogy a posztkommunizmus a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) részéről nem meggyőző.

Az a Malgorzata Gersdorf - a Legfelsőbb Bíróság elnöke -, aki ma az első számú közellenség 1980-ban a Szolidaritásban tevékenykedett, és posztjára 2008-ban Lech Kaczynski (a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski tragikus körülmények között elhunyt ikertestvére, akkori államfő) nevezte ki. Ugyanakkor a PiS oldalán egészen más típusú személyek is állnak. Ha tehát Tadeusz Morawiecki tényleg a posztkommunizmust akarja lebontani, először saját környezetében kellene azt megtennie - írja a lap

A fotó forrása: AFP