Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bejelentette lemondását a lesothói miniszterelnök, a 80 éves Thomas Thabane amiatt kényszerül távozásra, hogy előző felesége elleni gyilkosság fő gyanúsítottja jelenlegi neje lett - írja a Bloomberg nyomán a hvg.hu.

Thabane 2017-ben került a Dél-Afrikai Köztársaságba beágyazott 2 milliós királyság kormányának élére, mindössze két nappal az után, hogy agyonlőtték 58 éves volt nejét, Lipolelót. A gyilkosságot egy több évig tartó jogi csatározás előzte meg a két nő között, amelynek végén, 2015-ben - Thabane előző miniszterelnöksége idején - a helyi legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy Lipolelo mindaddig First Lady marad, amíg nem véglegesítik a válást annak ellenére, hogy időközben egy szertartáson már nőül vette a kormányfő Maesiah Thabane-t.

A gyilkosságot korábban ismeretlen fegyvereseknek tudták be, bár Thabane lánya tavaly nyilvánosan megvádolta Maesiah-t annak megszervezésével. Nemrég azonban a nyomozók olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek arra utalnak, a politikusnak és mostani - harmadik feleségének - is köze lehetett a bűncselekményhez.