Nem gyűlt össze elegendő voks a törvényhozói testületben a román ellenzéki liberálisok bizalmatlansági indítványának megszavazásához, hiszen 194-en támogatták az indítványt, de legalább 278 voksra lett volna szükség ahhoz, hogy a parlament megvonja a bizalmat a Ponta-kormánytól. Az indítvány ellen mindössze 13-an szavaztak, miután a kormányoldalról sok honatya tartózkodott a szavazáson.

Összesen 137 honatya hiányzott, a 417 jelen lévő képviselő és szenátor közül 214-en voksoltak. Ebből 207 szavazat volt érvényes. A szavazás eredménye alapján az ellenzéknek 84 szenátor és képviselő voksára lett volna még szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a kormánybuktatási kísérlet.

Victor Ponta miniszterelnök a szavazást követően örömmel állapította meg, véget ért a vita arról, hogy a kormánya mögött létezik-e stabil parlamenti többség. Mint mondta, most folytatni kell a munkát, mert az országot kormányozni kell. A parlamenti vita során az ellenzék felvetésére, miszerint a vele szemben felmerült korrupciógyanú miatt le kellene mondania, Ponta úgy válaszolt: az országnak nincs szüksége most politikai válságra.

Az ellenzék bizalmatlansági indítványa elsősorban a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogának korlátozását vetette a kormány szemére. Azt kifogásolták, hogy a tavalyi elnökválasztás után még most sem rendezte a kormány ezt a kérdést, utalva ezzel a levél útján történő szavazás bevezetésének elmaradására. Ponta erre a felvetésre azzal védekezett, hogy az új választási törvény kidolgozása elsősorban a parlament feladata, nem a kormányé.

Az ellenzékben lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes közölte: a szövetség törvényhozói lelkiismeretére bízta a szavazást, nem született ugyanis testületi döntés a frakcióban arról, hogy miként voksoljanak.

Márton Árpád nehezményezte, hogy az indítvány szövege nem utal több olyan problémára, amely miatt a kormánynak mennie kellene. Ezek között említette a tervezett új oktatási törvényt, amely elvenne a nemzeti kisebbségek számára már szavatolt bizonyos jogokat, utalt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának rendezetlen helyzetére, de az adópolitika és az egészségügy hiányosságaira is. Márton szerint ha ezeket a problémákat is tartalmazta volna a bizalmatlansági indítvány, akkor az RMDSZ számára egyértelmű lett volna, hogy az ellenzék oldalán kell szavaznia.

Alina Gorghiu, az ellenzéki liberálisok egyik vezetője őszre újabb, a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítvány beterjesztését helyezte kilátásba.