Prága városvezetése a napokban látványos videót tett közzé arról az új lanovkáról, ami a Vlatva folyó felett összeköti majd a cseh főváros 6. és 8. kerületét - írja a Radio Praha. A tervek szerint az új kábeles közlekedési eszköz már 2025-re elkészülhet. Az egyik kerületből a másikba a nagy kerülő miatt csak 40 perc alatt lehet eljutni, amit a lanovka, ami nem egy gyors közlekedési eszköz, 15 percre rövidít majd.

Az autóknak azonban nagyobb távolságot kell megtenniük, ahelyett, hogy torony iránt haladnának, így a kábeles rendszer gyorsabb lesz az személyautóknál. Ráadásul terveznek egy közbenső állomást, amely az állatkerthez visz. Ezt jelenleg csak a mindig zsúfolt 112-es busszal lehet elérni. A prágai közlekedési vállalat (DPP) nemzetközi pályázatot írt ki a kábeles összeköttetés kiépítésére, ami a három állomáson túl öt tartóoszlopot fog tartalmazni.

Jelentős érdeklődés

A felhívásra 23 vállalat jelentkezett kilenc európai országból. Ezek közül ötöt hívtak tárgyalásra és végül a londoni William Matthews Associates nyerte el a megbízást, amely a brit főváros lanovkáját is tervezte. A vállalat vezetője, akinek a nevét a cég viseli, azt mondta, hogy a három állomást úgy tervezik, hogy kissé különbözőek legyenek.

Ezzel érik el, hogy illeszkedjenek a környezetükbe, amelyek szintén eltérőek. A Troja névre keresztelt állatkerti megállót egy aranyos kis völgyben kell elhelyezni, viszonylag kis helyen, ami komoly kihívás, mivel egy lanovkaállomás viszonylag nagy létesítmény. Ki kell találniuk, hogyan illeszkedjen a környezetébe.

További kihívást jelentenek az oszlopok, amelyek még véletlenül sem fognak hasonlítani a síliftek tartóoszlopaihoz. A városkép részeként nem lehetnek rondák.

Egy kisebb busznak megfelelő kabinok

A prágai lanovka kabinjaiban maximum 35-en utazhatnak majd. Összesen hét kabin lesz, így a rendszer óránkén 2300 embert tud majd elszállítani egy irányba. A teljes hossz 2,24 kilométer, a haladási sebesség 6,5 méter másodpercenként (egy jó tempóban haladó kerékpáros sebessége). Az építkezés nem jár majd közlekedési fennakadásokkal.