Egy amerikai űrhajós, aki az 1960-1970-es években vett rész a NASA űrkutatási programjaiban, keserűen állapította meg, hogy akkoriban azt ígérték a tudósok, hogy az utánuk jövő asztronautagenerációk az új évezredben eljuthatnak a Marsra, ám ehelyett az emberiség megkapta a Facebookot, amire senki sem gondolt.

A Mars-utazással kapcsolatban nem változott a helyzet: 50 éve egyfolytában azt mondják a "látnokok", hogy 20 év múlva megvalósul, ám vannak olyan előrejelzések, amelyek bejöttek. A Business Insider a technológiai ipar három ismert celebje, Steve Jobs, Bill Gates és Jeff Bezos előrejelzései között talált telitalálatokat.

Jobs

Steve Jobs, az Apple alapítója egy interjújában 1984-ben azt jósolta, hogy az emberek hamarosan mesterséges ügynököket fognak hordani a zsebükben. Olyan lesz ez, mintha egy pici ember ülne egy dobozban, aki ismerné a gazdája, azaz a felhasználó szokásait, és ennek alapján kitalálná, hogy mit akar. Még azt is hozzátette, hogy mindig arra gondolt, milyen jó lenne, ha lenne egy ilyen ügynök ketyeréje.

Tragikus korai halála előtt még találkozhatott az Apple Iphone-jain futó Siri alkalmazással, amelyet sok-sok évvel korábban megjósolt. A Siri Inc. által kifejlesztett intelligens asszisztens vagy tudásnavigátor, a vállalat 2010-es felvásárlásával került az Apple-hez. A Siri beszédfelismerés alapján tesz javaslatokat felhasználója kérdései alapján, egy idő után kiismerve szokásait például a vendéglőkkel vagy útvonaltervekkel kapcsolatban.

A technológiai guru 1996-ban azt jósolta, hogy az autógyártók és -kereskedők fel fogják adni a készletről értékesítést. A készletezés nagyon drága, ám a vevők valahogy mégsem kapják meg azt a színt és felszereltséget, amit igazán akarnak. Úgy vélte hamarosan jó minőségű fotók és felszereléslisták alapján fognak rendelni az autósok, majd egy héten belül megkapják, amit akarnak. Ezzel a Tesla 2008 óta - a cég első showroomjának megnyitása óta - alkalmazott rendelésre gyártási modelljét előlegezte meg A vevők vagy egy értékesítő segítségével, vagy egyedi online rendeléssel tudják magukra szabni jövendő járgányukat.

Gates

Bill Gates előre látta az okos otthonok létrejöttét - 1999-ben. Business @ the Speed of Thought (Üzlet a gondolat sebességével) című könyvében azt írta, hogy az otthonok be lesznek kamerázva, és folyamatosan betekintést engednek majd a tulajdonosaiknak a falaik közé, akkor is, amikor nincsenek otthon. Ezt a lehetőséget mások mellett az Amazon Ring biztonsági rendszere valósította meg, amely nagyon elterjedt az Egyesült Államokban.

A Microsoft atyja előre látta azt is, ami manapság sok mindenkinek az idegeire megy, nevezetesen az okos hirdetések megszületését. Említett könyvében arról is írt, hogy a jövő hirdetései úgy kerülnek majd a felhasználók szeme elé, hogy feladójuk ismerni fogja fogyasztási szokásaikat, vásárlási szempontjaikat.

Ez többféleképpen is bejött: a nagy kereső site-ok a felhasználóik korábbi keresései alapján tolják a hirdetéseket az orruk elé, illetve sok szakértő meg vannak győződve arról, hogy a Facebook és az Instagram belehallgat az emberek okostelefonos beszélgetéseibe, és a hallottak alapján találja meg őket reklámokkal.

Bezos

Jeff Bezos 1999-ben azt jövendölte a Wired internetes hírportálnak adott interjújában, hogy 2020-ban az emberek szükségleti tárgyaik túlnyomó részét - a papírtermékektől a tisztítószereken át az élelmiszerekig - online fogják megrendelni. Jóslatát mintegy saját maga valósítja meg, hiszen cége, az Amazon 2014-ben indította útjára Prime Pantry szolgáltatását, amely éppen azt csinálja, amit a vállalat alapítója jósolt: olcsó, hétköznapi apróságokat kínál az interneten a vevőknek a mosogatószerektől a samponig házhoz szállítással.

Az internetes kiskereskedelem ősatyja egy másik, szintén 1999-ben adott interjújában arról beszélt, hogy hamarosan lesz egy csomó dolog, amely a világhálón át összeköttetésben áll majd egymással. Más szóval előre jelezte azt, ami ma úgy hívunk, hogy a dolgot internetje (Internet of Think, vagy IoT). Ez egyebek mellett magában foglalja azt, hogy az emberek hétköznapi használati tárgyai a hűtőjüktől a lakásuk biztonsági rendszeréig, jelzéseket adnak állapotukról és a távolból irányíthatóak.