Nem kellett atomfizikusi diploma ahhoz, hogy előre lássuk az elmúlt napok, néhány hét fejleményeit az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. A nyugati közvélemény lelkes támogatása, amit az orosz agresszió áldozatául esett ország iránt érzett a támadás kezdetén kezd elhalványulni, a kezdeti felháborodás helyét a háború kilátástalanságának érzése veszi át. A jó vezetők persze tartósítani tudják a veszélyérzetet, amivel ez esetben fenntarthatják a közvélemény helyeslését az ukránok támogatása mellett, de a helyzet mégis változik – írja Edward Luce, a Financial Times Egyesült Államokkal foglalkozó publicistája.

Joe Biden elnök népszerűségi indexének ingadozása tükrözi ezt a változást. A háború kitörésének idején érvényesült a biztonságot kereső közhangulat, ami abban jelentkezett, hogy a határozott amerikai választ díjazva Biden népszerűségi indexe 47 százalékra ugrott. Ahogy az oroszok Kijev mellől visszavonultak, a mutató visszacsúszott a korábbi 39 százalékra és azóta is e körül (41 százalékon) maradt. Magyarán a határozott és elvi alapú fellépés az orosz-ukrán háború kezelésében nem hozott tartós javulást az amerikai elnök teljesítményének hazai megítélésében.

A közvélemény figyelme az erősödő infláció, az iskolai mészárlások és a megszokott témák: a celebek botrányai irányába fordult. Eközben Biden június első hetében megerősítette, hogy az USA elszánt az ukránok támogatásában, nagy lőtávolságú fegyvereket ígért a létéért küzdő országnak és egy saját neve alatt megjelent cikkben a New York Timesban leírta, hogy a washingtoni vezetés tudja, hogy a szabadságért anyagi áldozatot kell hozni, továbbá hogy ha orosz kollégája, Vlagyimir Putyin azt hiszi, hogy megingathatja az amerikai kormány kiállását Ukrajna mellett, akkor téved.

Kétfrontos harc

Putyin számítása ezzel együtt bejöhet – véli a brit üzleti lap cikkírója. A háború két fronton zajlik: a harctéren és a világ közvéleménye előtt. Mindkettőn a fáradság jelei látszanak, sőt – ahogy egy európai diplomata fogalmazott – a feledés jelei. A harctéren az oroszok azzal, hogy koncentrálták az erőiket a Donbasz elfoglalására, érvényesíthetik azt, amit Joszif Visszarionovics Sztálin cinikusan úgy fogalmazott meg, hogy a mennyiség önmagában minőséget jelent. Magyarán az alacsony morál és a csapatok nehézkes támogatása ellenére a rövidebb fronton sikert hozhat az orosz hadseregnek, hogy számolatlanul tud katonákat küldeni a húsdarálóba.

Az információs háborúban az ukránok és a Nyugat a kezdeti sikerek – a villámháború megakadályozása és az oroszok visszavonulásra kényszerítése Kijevtől –, az elbizakodottság veszélyével fenyeget. Ismerve az orosz propaganda hamisságát, a nyugati hírforrások hajlamosak teljesen figyelmen kívül hagyni, amit Moszkva kommunikál, s ez félrevezető lehet, azt az érzetet keltheti, hogy oroszok szerencsétlenkedése miatt csak idő kérdése az ukránok győzelme.

Hurrikán közeleg

Joe Biden előtt nehéz hónapok állnak. Az USA európai szövetségeinél a háborús fáradság a felszínre hozza az ismert különbségeket: másként viszonyul a folytatáshoz a francia, a német és az olasz közvélemény, mint az orosz medvével történelme során közelebbi kapcsolatban került lengyel, litván, lett és észt társadalom. Eközben irritálhatja az amerikai elnököt a brit diplomácia nyomulása, amely olyan teljesítményekkel fényezi magát, amelyeket nem teljesített.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezetője a napokban arra figyelmeztette az amerikai vezetést (is), hogy egy „hurrikán” készül lecsapni a világgazdaságra: a háború miatt 175 dollárra drágulhat az olaj hordója, ami ellen még az USA nagy hatalmú elnöke se tehet semmit. A gazdasági recesszió egyik következménye az lehet, hogy még valószínűbbé vált, hogy a demokraták elveszik az őszi időközi kongresszusi választásokat. Mivel eközben az orosz gazdaság és közhangulat is erodálódik és a háború kimenetele bizonytalan, fel van adva a lecke a világ legbefolyásosabb vezetőjének.

A politikát szokták a lehetőségek tudományaként is leírni, ami azt jelenti, hogy egy államférfinek fel kell ismernie, hogy egy adott helyzetben mit érhet el a céljai közül, és mit nem. A brit üzleti lap cikkírója szerint úgy tűnik, Joe Biden képes lehet erre.