Merkel az első uniós vezető, aki felkereste Putyint, mióta újraválasztották orosz elnökké. Így ennek kapcsán több fontos geopolitikai és gazdasági kérdés is felmerül. Putyin azt hangoztatta, hogy az Északi Áramlat-2 nem politikai, hanem kizárólag kereskedelmi projekt, annak megépülése nem feltételezi a Kijevnek az együttműködési szándék híján is évi 2-3 milliárd dollár bevételt jelentő ukrajnai tranzit leállítását. Míg Merkel arról beszélt, hogy stratégiai jelentősége van annak, hogy Ukrajna az országot elkerülő Északi Áramlat-2 gázvezeték elkészülte után is megőrizze tranzitország-szerepét, amit Németország szorgalmazni fog.

Az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) 25-30 százalékkal kerülne többe Európának, mint a csővezetéken érkező orosz energiahordozó. Putyin szerint az Északi Áramlat-2 megépülése ellen kifejtett amerikai nyomásgyakorlással kapcsolatban kijelentette, hogy az új csővezeték nemcsak Németországnak, hanem más európai országoknak is az érdeke, a csökkenő brit és norvég kitermelés miatt.

A két vezető megvitatta a délkelet-ukrajnai EBESZ-megfigyelők biztonságára felügyelő ENSZ-békefenntartó erők létrehozásának kérdését is. A felek utasították külügyminisztériumaikat, hogy dolgozzák ki a téma részleteit. Merkel közölte, hogy a német és az orosz diplomaták megkezdték az ukrajnai rendezésen dolgozó "normadiai négyek" - Németország, Oroszország, Ukrajna és Franciaország - csúcstalálkozójának előkészítését.

Putyin példátlannak nevezte, hogy az ukrán hatóságok hazaárulás vádjával letartóztatásba helyezték Kirill Visinszkijt, a RIA Novosztyi Ukraina hírportál főszerkesztőjét. Merkel kijelentette, hogy az ügyet fel fogja vetni Petro Porosenko ukrán elnöknek.

A közös sajtótájékoztatón Merkel arról beszélt, hogy Németországnak stratégiai érdeke a jó viszony fenntartása Oroszországgal, ami szerinte nem áll ellentétben az erős transzatlanti barátság ápolásával. Putyin fontosnak nevezte, hogy Moszkva és Berlin a nézetkülönbségek ellenére is folytassa a kapcsolattartást.

Merkel kifejezte Németország érdekeltségét az iráni nukleáris programról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás fenntartásában is. Az Egyesült Államok a napokban jelentette be, hogy egyoldalú döntéssel kilép ebből az egyezményből.

A német kancellár kifejezte készégét a szíriai politikai rendezési folyamat előmozdítására, egyúttal hangot adott aggodalmának amiatt, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök meggátolhatja a szíriai menekültek visszatérését otthonaikba. Putyin azt hangsúlyozta, hogy a hazatelepülés folyamata a szíriai kormányerők által ellenőrzött területeken már megkezdődött. Mint mondta, ezt, csakúgy mint az ország újjáépítését, Európának is támogatnia kell.

Az orosz elnök örömét fejezte ki, hogy  Szergej Szkripal Angliában megmérgezett volt orosz-brit kettős ügynököt kiengedték a kórházból, és jó egészséget kívánt neki. Kijelentette, hogy Szkripal meghalt volna, ha valóban katonai vegyi fegyvert vetettek volna be ellene. Szóvá tette, hogy a brit hatóságok nem hajlandók együttműködni Oroszországgal az ügy kivizsgálásában.

A fotó forrása: Shutterstock.