Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három héttel az Ukrajna ellen indított orosz invázió február 24-ei kezdete előtt Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai államfő találkozott Pekingben. Tárgyalásaikat követően tájékoztatták a világot arról, hogy jó barátságban vannak egymással és az orosz-kínai kapcsolatoknak „nincsenek korlátai”. Hét hónappal később Hszi talán már túlzásnak tartja ezeket a szavakat. Erre utal, amit Putyin a Sanghai Cooperation Council üzbegisztáni fórumán mondott: megígérte, hogy válaszolni fog a kínai vezetésnek az Ukrajnában dúló háborúvalkapcsolatos aggodalmaira.

Ezeket az aggodalmakat nem részletezték a nyilvánosság előtt, de nem kell atomfizikusi diploma ahhoz, hogy legyen tippeljünk: a háború destabilizálja a közép-ázsiai régiót és megerősítette a nyugati szövetségi rendszert. Ezek, biza, ütköznek Peking érdekeivel – vezeti fel a kínai-orosz viszony megsavanyodását részletező cikkét Gideon Rachman, a Financial Times publicistája. Az orosz-kínai összeborulás az USA globális vezető szerepének közös elutasításán alapult, ám Moszkva ukrajnai kalandjának kínossá válása elrontott mindent.

Feledtette az amerikai blamázst

Amikor Putyin és Hszi egymás keblére borult február 4-én, alig fél év telt el azóta, hogy az amerikai hadsereg kaotikus körülmények között távozott Afganisztánból. Ez látványosan roncsolta az Egyesült Államok presztízsét és világpolitikai hatalmát, ami tetszett Pekingnek. Felcsillantotta a reményt, hogy az ellenfél hasonlóan kétbalkezes lenne egy Tajvan bekebelezésére indított támadás esetén. Ha az oroszok letarolják Ukrajnát, az precedenst teremthetett volna arra, hogyan lehet még a 21. században is katonai eszközökkel inváziót indítani más országok ellen.

Ehelyett Oroszország a kínos stratégiai megszégyenülés határára került Ukrajnában, ami Kínának is fejfájást okoz számos okból. Nyilvánvaló, hogy Peking első számú nemzetközi partnere Moszkva, a felek nem alkotnak védelmi szövetséget, de közös hadgyakorlatokat tartanak és Hszi legjobb barátjának nevezte Putyint. Az orosz államfő azonban az elbaltázott háború nyomán lúzernek látszik, és Oroszország barátsága kínossá vált, ahelyett, hogy ütőkártya lenne a nemzetközi kapcsolatokban.

Sok-sok kicsi problémácska

Miközben e szerint Kína legfontosabb szövetségese meggyengült, a nyugati szövetségi rendszer és ezen belül az USA vezető szerepe megerősödött. Éppen olyan hatékonynak és magabiztosnak látszik, mint a hidegháború idején, ráadásul Svédországgal és Finnországgal kibővülhet a NATO. A kínai állami média temeti a Nyugatot, ám ezzel éles ellentétben nagyon is élénknek látszik.

Pekingben örömmel vehették tudomásul, hogy a világ déli fele, azaz az afrikai, ázsiai, latin-amerikai országok Oroszországhoz húztak a háborúban, ám ma már ezen is repedések látszanak. India például az ENSZ szavazásán támogatta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő videokapcsolaton át felszólaljon a világszervezet közgyűlésén és Narendra Modi, az ország miniszterelnöke gondoskodott arról, hogy nyilvánosságra kerüljön az a mondata, amelyben eltanácsolta Putyin a háború folytatásától.

Végül miközben Hszi egyik legfontosabb politikai üzenete, hogy saját országában és a világon is a stabilitás legnagyobb támogatója, a Kínával szomszédos Közép-Ázsia stabilitása megbillenni látszik. A térségben nagy testvérként viselkedő Oroszország háta mögött, mintha egyesek ki akarnák harcolni, hogy Moszkva el van foglalva az ukrajnai háborúval. Az örmény-azerbajdzsáni és az kirgiz-tádzsik határon is fegyveres összecsapások voltak, ami aggasztónak tűnhet Pekingből nézve.

Washingtoni forgatókönyvek készültek

A jövőt fürkésző elemzők fejében két ellentétes forgatókönyv is megfordult. Az első, amely rémálom lenne Peking nézőpontjából, úgy szól, hogy Putyin belebukik a sikertelen háborúba, és rezsimjének helyét egy nyugatbarát rendszer veszi át. A második, hogy visszafordul a hidegháború nagy fordulata, nevezetesen az 1971-es kínai-amerikai kapcsolatfelvétel, ami megbontotta a kommunista rendszer közösségén alapuló orosz-kínai tengelyt.

Magyarán kialakulhat egy informális szövetség Moszkva és Peking között, miután a világról alkotott elgondolásukban sok a közös. A legfontosabb talán az, hogy szívesen vennék, ha az USA hegemóniájának helyét átvenné az a lehetőség, hogy minden ország – ami alatt a nagyhatalmakat kell érteni – szabadon halászhatna a zavarossá váló nemzetközi kapcsolatokban.