Az oroszországi koronavírus-információs központ megerősítette, hogy az országban 25 242-en vesztették életüket eddig koronavírus-betegségben. Ezt megelőzően azt is nyilvánosságra hozták, hogy az október 21-et megelőző 15 napból tízben több mint 200-an haltak meg a pandémia miatt. Ez komoly romlást mutat, ha összehasonlítjuk a március és október eleje között gyűjtött adatokkal, amelyekből az derül ki, hogy ebben a több mint hét hónapban csak háromszor lépte át a 200-at a napi halálozási mutató.

Vlagyimit Putyin államfő vállalkozók előtt tartott beszédében elismerte, hogy sajnálatos módon tavaszhoz képest romlott a halálozási statisztika - tudósított a Moscow times. Hozzátette azonban ehhez, hogy a szakértők szerint ebben az is szerepet játszik, hogy a korábbinál pontosabban felismerik a halálokokat és rigorózusabban elemzik az egyes megbetegedéseket.

QP | Quality Placement

Oroszországban csak október 20-án 290-en haltak meg koronavírus-betegségben, miután egy nappal korábban 317 halálesetet jegyeztek fel. A legtöbben, 66-an Moszkvában vesztették életüket a betegség miatt két egymás követő napon. A hivatalos havi statisztikai adatok szerint április és augusztus között Oroszországban 4,6 százalék volt a koronavírus-fertőzöttek halálozási rátája, szemben a világátlag 3-4 százalékkal.

A teljes halálozás közel felével csökkent a tavasz óta, és végül is ez az igazi jelzőszáma annak, hogyan működik az állami egészségügyi rendszer - mondta Putyin. Nem ilyen optimista Alekszej Raksa demográfiai szakértő, aki szerint a hivatalos napi halálozási adatot valójában hárommal kell megszorozni. Nem vet jó fényt az orosz egészségügyi ellátásra egy másik hír, miszerint a rosztovi régióban 13 beteg halt meg azért, mert az egyik kórházban kifogytak az oxigén-utánpótlásból.