Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Katyerina Tyihonova, azaz Jekatyerina Putyina, Oroszország államfőjének 1986-ban Drezdában született lánya feladatot kapott az orosz gazdaság irányításában - idézi a Moscow Times az RBC hírportál értesülését. Annak a testületnek az élén kap vezetői beosztást, amelynek az a feladata, hogy kitalálja, hogyan helyettesítsék az orosz vállalatok az Ukrajna ellen indított invázió miatt kieső nyugati importjukat.

Az agressziót követően bevezetett szankciók és a nyugati vállalatok orosz piaci kivonulása nyomán gyakorlatilag összeomlott a behozatal, ami helyenként áruhiányt okoz. Az orosz ipari vezetők és vállalkozók szervezetét (RSPP) bízták meg azzal, hogy keressen megoldást a problémára, ennek technológiai vezetőjévé nevezték ki Tyihonovát, aki egyben az importhelyettesítési tanács társelnöke is lett. Az RSPP megerősítette az RBC értesülését a kinevezésről.

Törvény-előkészítés a feladat

A frissen felállt tanács feladata, hogy előkészítse azokat a törvény-javaslatokat, digitális szolgáltatásokat, illetve a legjobb vállalati gyakorlatokat megosztó megoldásokat, amelyek lehetővé teszik az orosz gazdaság importfüggőségének mérséklését. A testület társelnöke Putyina mellett Alekszander Sokin, az RSPP vezetője.

A moszkvai jegybank adatai szerint az elmúlt évben az orosz vállalatok kétharmada támaszkodott importra a tevékenységében. Ezek jelentenek rendszeres hiányokat a háború kezdete óta.

Vlagyimir Putyin soha nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta, hogy Tyihonova a lánya lenne. Az USA áprilisban a háborúra válaszul szankciókkal sújtotta Tyihonvát és testvérét, a nála két évvel idősebb Marija Voroncovát, avagy Marija Putyinát.