Nagyot romlott Vlagyimir Putyin orosz államfő megítélése az oroszok szemében - derült ki az utolsó független oroszországi közvélemény-kutató intézet, a Levada Center felméréséből. A kutatók arra voltak kíváncsiak, kiket tartanak a vizsgálat válaszadói az világtörténelem legjelentősebb személyiségeinek. Legutóbb négy éve kérdezték meg ugyanezt egy közvélemény-kutatásban.

A mostani vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy Putyint a válaszadók 15 százaléka sorolja a legfontosabb történelmi személyiségek közé, ami drámai romlás a négy évvel ezelőtt adódott 34 százalékos arányhoz képest. Az első helyen Joszif Sztálin szovjet diktátor áll, akit a megkérdezettek 39 százaléka tart meghatározó történelmi személyiségnek. Ő tíz éve mindig hozza az első helyet, annak ellenére milliók haláláért tehető felelőssé.

A második a Szovjetunió alapítója, Vlagyimir Lenin áll 30 százalékkal. A jelenlegi orosz államfőt megelőzi még Alekszandr Puskin költő 23 százalékkal, illetve az Oroszországot reformjaival európainak nevezhető országgá tevő Nagy Péter cár 19 százalékos aránnyal. A külföldiekről nem gondolnak valami sokat az oroszok, az első 20-ba Albert Einstein fért be, kilenc százalékkal, Napóleon és Adolf Hitler 5-5 százalékkal hátul kullognak.