Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország támogatja az „egy Kína” elvet, és elítéli az Egyesült Államok „provokációit” a Tajvani-szorosban. Kína – a nyugati nagyhatalmakkal ellentétben – tartózkodik attól, hogy állást foglaljon az Ukrajna ellen indított orosz „különleges katonai művelet” ügyében - írta az MTI-re hivatkozva a 24.hu.

A két vezető először találkozott azóta, hogy Oroszország támadást indított Ukrajna ellen, és a koronavírus-járvány kezdete, több mint két év óta a szamarkandi találkozó az első külföldi esemény, amelyen a kínai elnök személyesen vesz részt. Legutóbbi találkozójuk röviddel a háború kezdete előtt, februárban Pekingben volt le a Téli Olimpiai Játékok megnyitója alkalmából.

Kína az Egyesült Államokat és a NATO-t tartja a konfliktus eszkalálásában a katonai szövetség keleti terjeszkedése miatt. Partneri együttműködésre törekszik Putyinnal, hogy fő vetélytársával, az Egyesült Államokkal szemben közös frontba tömörüljenek. Putyin Tajvan ügyében Kína mögé állt, és elítélte Washington és szövetségesei „provokációit”.

A 2001-ben a terrorizmus elleni küzdelem céljával alapított Sanghaji Együttműködési Szervezetnek Oroszország, Kína, India és Pakisztán mellett Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán is tagja. A csúcstalálkozón Iránt is felveszik a szervezetbe, amely eddig megfigyelőként vett rész az SCO munkájában. Fehéroroszország felvételéről is szó van, amely Mongólia mellett szintén megfigyelői státusszal rendelkezik. Partnerországnak számít Örményország, Azerbajdzsán, Kambodzsa, Nepál, Srí Lanka és Törökország, amelynek elnöke, Recep Tayyip Erdogan is ott van Szamarkandban - írta az MTI.