Alig két hete annak, hogy Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke egy fórumon ázsiai vezetők előtt ecsetelte távol-keleti politikájának sikerét, ám a napokban a térség két legnagyobb régiójában vereséget szenvedtek a kormánypárt, az Egységes Oroszország kormányzójelöltjei - adott hátteret a váratlan politikai fejleménynek Leonid Bershidsky a Bloomberg publicistája.

A számok impozánsak: az elmúlt öt évben Oroszország távol-keleti térségének ipari termelése 22 százalékkal ugrott meg, 130 új vállalat 16 ezer új munkahelyet teremtett. A térség 1,2 ezer milliárd rubel (18,4 milliárd dollár) magántőke-befektetést vonzott.

Oroszország keleti vége Putyin előző államfői ciklusának kezdetekor, 2012-ben keltette fel az elnök érdeklődését, ahogy fogalmazott országának be kell fognia a Kína felől érkező szelet. Meghallva az üzenetet az állami vállalatok felgyorsították a fejlesztéseiket a térségben, adómentes övezeteket és kikötőket alakítottak ki. Ez a boom kiegészítette a korábbi projekteket például egy látványos, 1,6 milliárd dollár (440 milliárd forint, a budapesti 4-es metró költsége) értékű hídépítést Vlagyivosztokban.

Valami félrecsúszott

Úgy tűnik azonban, hogy valami félrecsúszott. Még szeptemberben egy Vlagyivosztokot is magában foglaló, kétmilliós lakosságú régióban lezajlott kormányzóválasztáson a szavazatok 95 százalékának összeszámlálásakor a kommunista jelölt, Andrej Iscsenko vezetett Putyin protezsáltjával szemben, ám végül rövid időre az utóbbit hirdették ki győztesnek. Később még a szövetségi választási bizottság is elismerte, hogy csalás történhetett, az eredményt megsemmisítették és új szavazást írnak ki (egyelőre nem tudjuk mikor lesz).

Az igazi bomba azonban szeptember utolsó előtti hétvégéjén robbant. A második legnagyobb távol-keleti régióban, a Habarovszki területen Szergej Furgal, a vehemensen nacionalista, Nyugat-ellenes Liberális Demokratapárt (LDPR) jelöltje a szavazatok 70 százalékával kalapálta el az Egységes Oroszország indulóját. A Vlagyimiri régió kormányzóválasztásán 20 százalékos különbséggel kapott ki a kormánypárt jelöltje szintén az LDPR politikusától, Vlagyimir Sipjagintól.

Ki a győztes?

A Voice of America tudósításában emlékeztet arra, hogy Oroszországban tömegtüntetéseken tiltakoztak az emberek a nyugdíjkorhatár felemelése ellen. A nők esetén 55-ről 60, a férfiaknál 60-ról 65 évre menne fel a nyugdíjba vonulás időpontja, miközben az országban igen alacsony az emberek átlagéletkora. Ugyanakkor szakértők szerint a jelenlegi korhatárokkal az elöregedő népesség miatt fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer.

Az LDPR-t vezető Vlagyimir Zsirinovszkijjal kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a 72 éves politikust enyhén szólva különcn. Többször biztatta arra az ország vezetőségét, hogy rendelje el Törökország, illetve a balti államok bombázását, a legutóbbi elnökválasztáson ingyen vodka ígéretével és a többnejűség lehetővé tételével kampányolt. Ráadásul pártja az orosz választásokon megszokott ellenszélben hajózott: a Kreml kiküldte legjobb propagandistáit és celebjeit, hogy kampányoljanak a kormánypárti jelölt mellett.

Megválasztanák az ördögöt

Iscsenko, Furgal és Sipjagin ugyan kihasználták nyugdíjkorhatár-botrányt, az emelés ellen kampányoltak, ám Bershidsky szerint miután a Távol-Keletről van szó, más is van a háttérben. Annak ellenére győztek ugyanis, hogy a térségbe elvileg ömlik a pénz. A publicista idézi Alakszej Csadajevet, a Kreml korábbi tanácsadóját, aki úgy látja, Moszkva politikája inkonzisztens.

Először is az államfő és egyben a hadsereg főparancsnoka globális geopolitikai játszmát játszik a térségben. Másodszor a vállalatok öldöklő versenyt folytatnak a beáramló pénzekért, a szállítási szerződésekért, a fejlesztési keretek megszerzéséért. Harmadszor a helyi cégek és lakók csak vergődnek, próbálnak egyik napról a másikra megélni, ahogy tudnak, mert valahogy kimaradnak a jóból. Ez a három sík nincs szinkronban egymással.

Iscsenko és Furgal is helyi üzletemberek, akik alig látnak valami hasznot a Moszkvából menedzselt projektekből - csatlakozik ehhez a Bloomberg publicistája. A kormány pénze elszáll a fejük felett, a helyiek - Csadajev szavaival - azt látják, hogy megaberuházások valósulnak meg, amelyek tökéletesen megfelelnek a biztonsági előírásoknak, az adóhatóság elvárásainak, de semmi közük a helyiek életéhez és kétséges a megtérülésük. Ezek után nem csoda, hogy magát az ördögöt is megválasztanák, ha indulna egy választáson.

Visszaüt Putyinra

A Voice of Americának nyilatkozó elemzők egy része úgy látja, hogy a kínos vereségek arra utalnak: porladni kezdett Putyin legyőzhetetlenségének mítosza. Még népszerűségi indexén is meglátszik a változás - persze csak hozzá képest. A független Levada Center közvélemény-kutató cég felmérése szerint 70 százalékra esett elfogadottsága a néhány hónappal korábbi 80 százalék feletti értékről. Elutasítottsága ezzel párhuzamosan 20 százalék alól 30 fölé is benézett.

Bershidsky pontosítja elemzőtársai meglátását. Úgy véli, hogy a távol-keleti régiókban elszenvedett választási vereségek azt mutatják, hogy az elnök az országnak azon a részén nem tudja biztosítani hatalma zavartalanságát a megszokott eszközökkel. A kérdés az, hogy ő és agytrösztjei kitalálnak-e valami újat. Ha nem, akkor erősödni fognak a Putyin-érában bevezetett politikai-gazdasági rendszert fenyegető tendenciák, amire minden oroszok elnöke a hatalom további centralizálásával fog reagálni.

A fotó forrása: Michael Klimentyev/EPA