Vlagyimir Putyin minden oroszok elnöke a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon tartott beszédében kifogásolja, hogy a Nyugat monopolizálni akarja a hatalmát a világon - tudósított a Bloomberg. A nyugati országok meg akarják akadályozni a multipoláris világrend kialakulását - fejtegette.

Ennek részeként hátráltatják Oroszország törekvéseit, hogy felfoglalja a helyét egy ilyen többközpontú világban. Putyin szerint ez az átalakulás folyamatban van, amit a "monopolisták" nem néznek jó szemmel. Valójában a változás egyik motorja Oroszország, amely - Putyin vezetése alatt - kiáll a saját, legitim érdekeiért.

QP | Quality Placement

Értsék meg!

A Kreml ura figyelmeztette a világ vezetőit, hogy ellentétes hatást fognak elérni "Oroszország-ellenes kampányukkal", avagy oroszfóbiájukkal. Bízik benne, hogy ezt nem fogják sokáig folytatni, miután megértik, hogy végső soron mindenkinek ártani fognak vele.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy az USA-ban több vizsgálat is folyik azzal kapcsolatban, hogyan befolyásolhatta a Kreml a tavalyi elnökválasztás eredményét.

Az USA, az EU, illetve Oroszország kapcsolatai a hidegháború vége óta nem látott mélypontra zuhantak, miután a Krím 2014. tavaszi orosz annexiója, illetve a délkelet-ukrajnai szeparatisták orosz támogatása után a Nyugat gazdasági szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben.