Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az orosz gazdaság 18 hónapja zsugorodik, ám minden oroszok urának, Vlagymir Putyin államfőnek nincs terve a kilábalásra - írja a Bloomberg. Az elnök a 2013-2014-es ukrán válság óta szinte minden idejét a külpolitikának szentelte, miközben a gazdaságot elkaszálták az ukrajnai beavatkozás miatt elfogadott nyugati szankciók és az olajár 2014 közepén kezdődött zuhanása.

Putyin magabiztosan hoz politikai és geopolitikai döntéseket, de halogatja a gazdaságiakat, mert azoknak keményebb következményei vannak - mondja Jevgenyij Jasin korábbi gazdasági miniszter. Komoly lépéseket kell tenni a jelenlegi stagnálás megtörésére, de attól tartok, hogy az elnök nem kész a beavatkozásra - teszi hozzá.

Semmi sincs

Ilyen durva hanyatlást még nem élt át az ország Putyin regnálásának 16 évében, de a mélyponton talán már túl vannak. Ugyanakkor a Kremlben dolgozó tisztviselők is elismerik, hogy semmi sincs a horizonton, ami a kilábalásra utalna. Kivételt talán csak az olajár emelkedése jelenthetne, ám ebben csak néhány szakértő bízik.

A gond az, hogy az említett két körülmény egymást erősíti. A mélyben lévő olajárak miatt alacsonyak a költségvetési bevételek, ám szemben a 2009-es világválsággal, amikor az ország hozzáfért az átmeneti forráskiegészítést biztosító külföldi tőkéhez, most a nyugati szankciók miatt ez a pénzcsap zárva marad.

A jegybank figyelmeztetése szerint rövid távon nincs lehetőség hitelfelvételre. Az infláció még mindig hét százalék, ami irreálisan magas kamatokat tenne szükségessé, de a fogyasztók és a vállalatok el sem jutnak a kölcsön gondolatáig, mert még mindig kiadásaik visszafogásával vannak elfoglalva.

Bizottságok

Az elmúlt hónapokban Putyin a politikusok jó szokását követve bizottságokat, tanácsadó testületeket állított fel a probléma megoldásának előkészítésére. Jelezte igényeit: évi négyszázalékos gazdasági növekedést akar a szakértők 1,2 százalékos várakozása helyett.

Ezzel még visszafogott volt ahhoz képest, hogy első két ciklusa alatt, 2000 és 2008 között a megugró olajárnak köszönhetően jóval gyorsabban nőtt a GDP. Ugyanakkor a stagnálás folytatódása megnehezítheti ambiciózus hadsereg-fejlesztési tervei végrehajtását.

A megszorító

A legismertebb bizottságot Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter vezeti, akinek irányítása alatt 2000 és 2011 között stabilizálták az orosz gazdaságot. Kudrin kinevezésekor, áprilisban egyes szakértők abban bíztak, hogy az elnök nyitott lesz a pénzügyi szakértő piacbarát javaslataira.

Kudrin a gazdaság állami ellenőrzésének visszafogását és a költségvetési hiány leszorítását szorgalmazza, ami lenyomná az inflációt és ezzel utat nyitna a befektetések és a beruházásokat segítő hitelezés előtt. Az IMF a maga részéről támogatja ezt a receptet.

Nem jó, nem jókor

Putyinnak azonban jobban tetszene valamilyen mágikus megoldás, ami egy csapásra lendületet adna a gazdaságnak, ahogy azt olaj drágulásban 15 éve tette. A Kudrin-féle reform felkarolása ugyanis erős ellenállásra találna, az állami vállalatok befolyásos vezetői között, a költségvetési kiadáscsökkentés pedig megtépázná az ország vezetésének népszerűségét a 2018-as elnökválasztás közeledtével.

Írhatnak ugyan egy radikális reformprogramot, ám ez politikailag elfogadhatatlan, így legfeljebb szemezgetnek majd belőle - véli Oleg Vjugun, a jegybank és a pénzügyminisztérium korábbi tisztviselője. Kudrin kapott egy mandátumot a programalkotásra, amely jelenleg semmit sem ér.

Mások azzal "finomítják" ezt a véleményt, hogy Kudrin csak arra kapott megbízást, hogy Putyin körvetkező elnöki periódusára dolgozzon ki terveket.

A varázslók

Putyin másik bizottsága azon az elképzelésen dolgozik, amit úgy neveznek, hogy monetáris enyhítés orosz módra. Abból indulnak ki, hogy 1,5 ezer milliárd rubeles (22,5 milliárd dollár) éves pénzügyi ösztönzéssel kell életet lehelni a gazdaságba. Ennek részleteit igyekeznek kidolgozni. A dolog lényege, az államilag irányított befektetési terv homlok egyenest az ellentéte Kudrin magánbefektetésekre építő javaslatának.

Ez a bizottság prioritást élvező projekteket javasol a növekedés felgyorsítása érdekében. Ezek nemzeti projektek, amelyek kézi vezérlést igényelnek - emlékeztet Szergej Dubinyin, a jegybank korábbi elnöke, jelenleg a VTB Bank igazgatóságának tagja. Ez éppen az ellenkezője annak, amit az olyan piacpártiak jónak tartanának, mint Kudrin.

Csipegetni fog

Putyin végül csipegetni fog az egymással rivalizáló közgazdász csoportok ötleteiből, hogy minimalizálja a lakosságot irritáló intézkedéseket és kedvezzen a legfontosabb elitcsoportoknak. A dolog érdekesség máris látható: privatizációt hirdettek az állami beavatkozás visszaszorítása érdekében, ám a legnagyobb ajánlattevők között állami vállalatok tűntek fel. (Magánosítás orosz módra - a szerk.)

Kudrin májusban arról beszélt, hogy nem lesz gazdasági növekedés mély intézményi reformok nélkül. Egy akkoriban tartott vezetői értekezlet résztvevői szerint Putyin hűvösen reagált erre. Visszautasította, hogy politikai engedményeket tegyen a Nyugatnak a pénzügyi szankciók mérséklése érdekében.

A tanácskozáson főkét a külpolitikáról beszélt, azt a benyomást keltve, hogy nagyon sok minden aggasztja, amelyek közül csak egy a gazdaság stagnálása.