Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elkezdődött a visszaszámlálás az európai uniós vezetők december 18-ai csúcsértekezlet előtt, amelyen jó eséllyel újra elszalasztják a lehetőséget arra, hogy felrázzák a kontinens szendergő gazdaságát - írja előzetesében a Reuters. Az új Európai Bizottság november eleji felállása óta ez lesz az Európai Tanács első tanácskozása, ami elvileg lehetővé tenné, hogy Európa legbefolyásosabb politikai vezetői közös erőfeszítésekről döntsenek.

Hiába erősödik azonban a stagnáló gazdaság és a magas munkanélküliség keltette szociális elégedetlenség, minden jel arra mutat, hogy a csúcs eredménytelen lesz. A helyzet rossz: Európa gazdasága még mindig a pénzügyi és az adósságválság hátramaradt hatásaival küzd, amit súlyosbít a Nyugat és Oroszország konfliktusa az ukrán válság miatt.

Siralomvölgy

Az eurózóna inflációja nem éri el az egy százalékot, azaz defláció fenyeget a munkanélküliség beragadt az átlag 11,5 százalékos szinten, ám Spanyolországban és Görögországban ennek duplája. Még az Európa motorjának tartott német gazdaság is küszködik. Larry Summers korábbi amerikai pénzügyminiszter szerint Európát elhúzódó, önmagát erősítő stagnálás (secular stagnatioin) fenyegeti, valami olyasmi, ami nagyon hasonló az 1930-as évek Amerikájának Nagy Depressziójához.

A francia gazdaság csak oldalaz, az olasz visszacsúszott a recesszióba és egyik ország kormánya sem képes vállalásának megfelelően lefaragni költségvetési hiányát. Az utóbbi ütközőpályára állítja Párizst és Rómát Brüsszellel és Berlinnel. Munkahelyek és növekedés nélkül maga az európai eszme kerül veszélybe - mondta Herman Van Rompuy, az EU távozó elnöke. Utódára, Donald Tusk volt lengyel államfőre az a feladat vár, hogy megpróbáljon tető alá hozni egy új gazdaságpolitikai kezdeményezést a csúcson.

Pesszimizmus

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke a múlt héten sütötte el szokásos megjegyzéseinek egyikét. Miután sötét képet festett az eurózóna jövőjéről - eszerint még évekig nem várható számottevő fellendülés -, leszögezte, hogy az európai jegybank a lehető leggyorsabban harcba száll az aggasztóan alacsony (deflációval fenyegető) inflációval szemben. Az igazán hatásos lépésekhez, elsősorban az eurótagországok kötvényeinek vásárlásához azonban aligha nyerheti meg a bank északi országokból érkezett döntéshozóit, elsősorban Jens Weidmann, a Bundesbank elnökének támogatását.

Draghinak arra lenne szüksége, hogy a csúcs résztvevői ambiciózus befektetési megállapodást fogadjanak el, elszánják magukat az országaik gazdaságának versenyképességét javító, összehangolt reformokra és szigorítsák költségvetési fegyelmüket - idézett a Reuters egy uniós tisztviselőt. Ezzel érvelhetne amellett, hogy a monetáris enyhítés nem vezet később káros következményekhez, például tőzsdei vagy ingatlanbuborékok felfúvódásához.

Senki nem csinál semmit

Az a veszély fenyeget azonban, hogy a tanácskozás nem hoz semmi eredményt - sopánkodott az informátor. Az Európai Bizottság új vezetője, Jean-Claude Juncker ugyan ambiciózusnak tűnő kezdeményezéssel, egy 300 milliárd eurós befektetési alap tervével állt elő, amelyből közlekedési, energetikai, illetve a digitális gazdaságot segítő programokat lehetne finanszírozni, de sokan máris vitatják ennek értelmét.

A pénzt ugyanis főként az uniós büdzsé és az Európai Befektetési Bank forrásainak átcsoportosításával teremtenék elő. Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter a múlt héten azzal fitymálta le az alapot, hogy az hamis pénzen - máshonnan elvett forráson - alapul, kivéve 80 milliárd eurót, amelyet friss támogatásként teremtenének elő hozzá.

Eközben Németország, amely továbbra is büdzséje egyensúlyban tartására koncentrál, visszautasította azokat a kéréseket, amelyek szerint bővítenie kéne kiadásait, hogy exportpiacot teremtsen a többi európai országnak. A következő három évre mindössze 10 milliárd euró extratámogatást ígér. Franciaország és Olaszország sem végzi el házi feladatát: félszívű lépéseket tesz merev munkaerőpiacának rugalmasabbá tétele érdekében.

Mismásolás lesz

Hacsak az utolsó pillanatban ki nem találnak valamit, akkor az uniós vezetők csúcsa vérszegény eredménnyel zárulhat, amely nem változtatja meg azokat a módszereket, amelyekkel eddig sikertelenül próbálták növekedésre bírni az európai gazdaságot. Az eurózóna felépítése nem teszi könnyűvé az olyan radikális beavatkozásokat, amelyeket a depresszió legyűrése igényelne - fejtegette Nicholas Crafts, a Warwicki Egyetem közgazdász professzora. Nem látok olyan gazdasági reformokat, amelyek rövid távon segíthetnének - folytatta. Ez azt jelenti, hogy az ECB hamarosan viharos gazdasági körülmények közé kerül, amelyek tesztelni fogják válságkezelési képességeit.

Végül is a politikai megosztottság, a belpolitikai felfordulástól való vélelem, a széttartó gazdasági filozófiák (például Berlin, Párizs és Roma esetén) és a kölcsönös bizalmatlanság valószínűleg kiábrándító csúcshoz vezet majd.

Reménysugárt egyedül az a november végén megjelenő német-francia közös tanulmány kínálhat talán, amely igyekszik megnevezni azokat strukturális reformokat és közfinanszírozású programokat, amelyre mindkét országban szükség lenne. Az üzlet talán úgy jöhetne össze, hogy a franciák több reformot, a németek több befektetést ígérnek.