Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervezetet 159 támogató vokssal fogadták el hét tartózkodás mellett. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) kivonult a teremből szavazás előtt, mivel nem ért egyet azzal, hogy a tervezet csak részben állította vissza az alkotmánybíróság hatáskörét.

A Victor Ponta vezette román kormány sürgősségi kormányrendeletet fogadott el júniusban arról, hogy az alkotmánybíróság nem nyilváníthat véleményt a parlament által elfogadott határozatokról. Erről a rendeletről kellett szavaznia a parlamentnek, amelynek szövegét a parlament módosította a nemzetközi bírálatok következtében. A most elfogadott módosítás szerint az alkotmánybíróságon megtámadhatók azok a parlamenti határozatok, amelyek "alkotmányos elveket, szabályokat és értékeket sértenek meg", de kivételt képeznek azok a határozatok, amelyek "a parlament önállóságára, valamint személyekről szóló döntésekre" vonatkoznak.

A képviselőházban a PDL valamennyi módosító javaslatát elutasították. A tervezetről az utolsó szót a szenátusnak kell kimondania, amely délután ülésezik. A kormányzó Szociál-liberális Pártnak (USL) a felsőházban is kényelmes többsége van, így várhatóan ott is megszavazzák az alkotmánybíróság hatáskörét részlegesen visszaállító tervezetet.