"Számomra ez egy elég furcsa történet, semmi közünk hozzá. Úgy gondolom, hogy az illetékes hatóságok által lefolytatott hatósági vizsgálat majd minden részletet feltár.

Ez bizonyos értelemben elismerés lenne különleges alakulatainknak, de ez nem a mi tevékenységünk

– mondta az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Olekszij Reznyikov Stockholmban, ahol az EU védelmi minisztereinek találkozóján vesz részt.

A hírportál arra emlékeztetett, hogy kedden a The New York Times amerikai lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az orosz gázvezetékeken végrehajtott robbantás mögött olyan nem kormányzati csoportok állnak, amelyeknek ukránok és oroszok lehetnek a tagjai. A német Die Zeit című lap szerdán azt írta, hogy a bűnügyi nyomozás során azonosítottak egy hajót, amellyel a szabotázst elkövették, és – az újságcikk szerint – e hajó valamilyen módon Ukrajnához kapcsolható.

Reznyikov Stockholmba érkezésekor újságíróknak elmondta, hogy

az uniós védelmi miniszterek találkozójának a középpontjában Ukrajna katonai támogatásának aktuális prioritásai állnak.

A miniszter kifejtette, hogy elsődlegesen légvédelmi rendszerekre és nagy kaliberű nehéztüzérségi lőszerekre van szüksége Ukrajnának.

Ezért örömmel veszem észt kollégám, Hanno Pevkur kezdeményezését egymillió darab 155 milliméter kaliberű lőszer Ukrajnába szállításáról

– fűzte hozzá. Hangsúlyozta továbbá annak fontosságát, hogy Ukrajnát páncélozott gyalogsági harcjárművekkel, harckocsikkal, főként Leopard típusúakkal lássák el szövetségesei.

Podoljak is cáfolt: Kijevnek semmi köze az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióhoz

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója kedd este tagadta, hogy az ukrán kormánynak bármi köze lenne az Északi Áramlat gázvezetékek ellen tavaly ősszel elkövetett robbantásos szabotázsakcióhoz. Bővebben>>>