A portál szerint korábban vita volt az Európai Parlamentben az “Irány az 55 százalék” elnevezésű jogszabálycsomagról, amelynek nyomán 2030-ra 55 százalékkal csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.

A baloldal azzal vádolta az Európai Néppártot, hogy túlságosan felvizezné a szabályokat - amellyel így nem teljesülnének a klímacélok - ugyanakkor a szélsőjobb és a Fidesz még a Néppárténál is enyhébb szabályokat szorgalmaztak.

A javaslatban ugyanis szerepelt, hogy a kibocsátás-kereskedelembe be kell vonni a közlekedési eszközöket és a lakóházakat is - magyarul, ha ezek az eszközök szennyeznek, például azért, mert rosszul vannak szigetelve, vagy környezetre káros módon működnek, akkor ezért fizetni kell. A Fidesz úgy vélte, hogy ezzel a polgárokat aránytalan terhekkel sújtanák és nem lehetne fenntartani a mesterséges fogyasztói árakat, így leszavazták a javaslatot.

Megvan az egyezség

Szerda délután a nagy parlamenti pártok bejelentették, megvan az egyezség, sikerült kompromisszumra jutni, majd pedig nagy többséggel már el is tudták fogadni a közös álláspontot, ami a tagállamokkal való tárgyalások kiindulópontja lesz.

A képviselők megegyeztek többek között abban, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS) kiterjesztik az épülethasználatból és a közlekedésből származó kibocsátás szabályozására, amely 2029-ig még nem érintené ki a magánszemélyeket, a cégeket azonban már 2024-től bevonnák ebbe a rendszerbe. A kibocsátási egységek ingyenes kiosztásának gyakorlatával 2027-től fokozatosan fel kellene hagyni, hogy 2032-re teljesen megszűnjön, a kibocsátáskereskedelemből származó bevételeket pedig az EU és a tagállamok kizárólag klímavédelemre fordíthatnák.

Emellett kiterjesztenék a karbonvámot a szerves vegyi anyagokra, a műanyagokra, a hidrogénre és az ammóniára, valamint a közvetett kibocsátásokra. Ennek célja, hogy ne lehessen a nagyobb kibocsátással járó termelést külföldre vinni vagy onnan importálni.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.