Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Metsola volt az egyetlen képviselő, akit felterjesztettek erre a pozícióra. Megválasztását David Sassoli az EP elnöke jelentette be.

Az új alelnök a sajtónak tett nyilatkozatában elmondta: azon fog dolgozni, Európai Parlament továbbra is szoros kapcsolatban maradjon az uniós polgárokkal az európai döntéshozatali folyamatot illetően.

Roberta Metsola, 2013-ben kezdte uniós parlamenti képviselői pályafutását, a kereszténydemokrata Máltai Nemzeti Pártot (Partit Nazzjonalista) képviselve. Az EP-ben a néppárti frakció koordinátora volt a LIBE (állampolgári jogi, bel- és igazságügyi) Bizottságban, továbbá az EP korrupcióellenes csoportjának volt a társelnöke.

Ő vezette az EPP munkáját a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni uniós ütemterv kidolgozásában, és társszerzője volt a 2016 európai migránsválságról szóló parlamenti jelentésnek.