Jacob Rees-Mogg (képünkön) brit konzervatív parlamenti képviselő, a brexiterek táborának egyik vezéralakja, aki azt mondta, hogy fél évszázadra van szükség ahhoz, hogy az Egyesült Királyság polgárai a brexit minden előnyét élvezhessék, miniszteri megbízást kapott Boris Johnson kormányában – írja a Financial Times. A miniszterelnök kisebb kormányátalakítása nyomán Rees-Mogg immáron a „brexit lehetőségeinek minisztere”.

A kormányfő azt várja új kormánytagtól, hogy vázoljon fel egy akciótervet arról, mi az az ezer szabályozás, amitől a kormány meg akar szabadulni – szivárogtatták ki a brit üzleti lapnak a kormány háza tájáról. Emellett a vezető brexiternek az is meg kell mutatnia, hogyan hogyan fogja javítani a britek mindennapi életét és a vállalatok üzleti környezetét a szigetország kilépése az EU-ból. Johnson ugyanis megígérte ezt a briteknek a 2016. júniusi függetlenségi népszavazáson.

A miniszterelnök környezetéből azt kommunikálják, hogy a kormány fő küldetése a következő időszakban a dereguláció, azaz az uniós szabályozás visszavágása lesz, amit a brexiterek a brit gazdaságot béklyóba kötő rendszernek tartanak. Ugyanakkor sok üzletember ideges, mert attól tart, hogy az EU piacai bezárulnak a szigetország vállalatai előtt, ha eltérnek az uniós szabványoktól. Nem akarunk vad szabálygyomlálást – foglalta össze az utóbbiak véleményét Chris Southworth, a brit Nemzetközi Kereskedelmi Kamara vezetője. Ez szerinte visszavetné az országot, amelynek fogyasztói, cégei és civil társadalma magas minőséget és okos szabályozást akar.

Szimbolikus változás

Johnson elismeri, hogy kormányzása elmúlt két évében lassan haladt a bürokrácia egyszerűsítése. A bírálok szerint valójában csak szimbolikus változások történtek, például hogy a söröskorsókra visszakerült a korona. Rees-Mogg előléptetése frakcióvezetői tisztségéből (aki az Egyesült Királyságban a kormánynak is tagja) az újabb miniszteri bársonyszékbe több személyi változással párosul, ám az egyik tory parlamenti képviselő finoman szólva szkeptikusan úgy minősítette a kormányátalakítást, hogy a miniszterelnök csak a nyugágyakat mozgatja a süllyedő Titanicon.

Mások hasonlóan vélekednek: úgy látják, a változásokban oldalazó mozgást végeznek a személyek a valódi cserék helyett. Annyi azért látszik, hogy ismert brexiterek lépnek előre a fő hatalmi pozíciókba. Lelkesedésben nincs hiány, az új brexitlehetőségek minisztere azt nyilatkozta, hogy azt mondta Johnsonnak: Kész vagyok dolgozni, csak meg kell mutatni, hol van az irodám.

Vitatott személyek

További vitatott személyi döntés, hogy a kormányfő Chris Heaton-Harris korábbi parlamenti képviselőt és mellékállású futballbírót nevezte ki a kormány új vezető parlamenti kapcsolattartójának. Természetesen Heaton-Harris is ismert brexiter. Fő feladata az lesz, hogy javítsa a kormánytagok és a kormánypárti parlamenti frakció viszonyát. Elődje, Mark Spencer megkapta Rees-Mogg székét, ami magas labda volt az ellenzéknek, ugyanis korábbi vitatott viselkedése nyomán belső vizsgálat folyik ellene.

Egy konzervatív parlamenti képviselő asszony azt kifogásolta, hogy a nőknek nem osztott lapot a miniszterelnök az átszervezésben. Szerinte fejetlen a kormányátalakítás, Johnson csatlósai kaptak pozíciókat, akiket nem igazán szeretnek a Konzervatív Pártban. Egyik szintén kormánypárti kollégája szerint a jelenlegi adminisztráció tagjának lenni végzetes, mert a miniszterelnök segítői csak halogathatják a bukását, ám ha eljön elkerülhetetlen vég, magával fogja őket is rántani.