Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Aláírták Romániában a Déli-Kárpátokat átszelő Pitesti-Nagyszeben autópálya legnehezebb és legdrágább szakaszának a tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést. A romániai közlekedési minisztérium közlése szerint a munkát a WEBUILD (volt Astaldi) és a TRANCARD cégek konzorciuma végezheti el, nettó 5,323 milliárd lejért (435 milliárd forint). 

A 37,4 kilométeres útszakasz tervezésére 12, építésére pedig 45 hónapot irányoz elő a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), melynek deklaráltan ez az eddigi legdrágább szerződése. A Valcea megyei Cornetu-kolostor és az Arges megyei Tigveni község közötti gyorsforgalmi útszakaszon 95 hidat és felüljárót, valamint egy 1,7 kilométer hosszúságú dupla (alagutat) kell építeni.

Öt szakasz

Romániában két éve kezdték építeni az első, Erdélyt az Ókirálysággal összekötő, a Kárpátokat átszelő autópályát Pitesti és Nagyszeben között, amelyet öt szakaszra bontottak: most a harmadik szakasz megépítésére kötöttek szerződést.

A transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részét képező Pitesti-Nagyszeben autópálya építését európai alapokból finanszírozzák. Az építkezést a két végén kezdték: az első (Nagyszeben - Bojca) szakasz 74 százalékban, az ötödik (Pitesti - Curtea de Arges) szakasz 12 százalékban készült el.

A Bukaresttől a magyar határig (Nagylak) vezető A1-es autópályából a Pitesti és Nagyszeben közötti 123, és a bánsági Marzsina és Hogya közötti 15 kilométeres szakaszt kell még megépíteni ahhoz, hogy a román fővárosnak gyorsforgalmi összeköttetése legyen Európával.