Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piacvezető biztosítótársaság mintegy 3 millió ügyféllel rendelkezik, a gépjárműfelelősség-biztosítás piacán 45 százalékos részesedéssel bír.

A kormányfő közölte, hogy a szerdai kormányülésen elfogadtak egy sürgősségi kormányrendeletet, amely szavatolja, hogy "egyetlen biztosított se szenvedje meg ezt a csődöt". A rendelet értelmében a kormány lehetővé tette, hogy a biztosítottak állami garancialapja a működési engedély bevonásáról szóló rendelkezés megjelenésétől számított 60 napon belül elkezdhesse fizetni a kárigényeket. Az eddigi hatályos jogszabályok szerint a garanciaalap csak a csőd megállapítása után rendezhette volna ezeket. A pénzügyi felügyelet egyelőre fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, és kérte, hogy az illetékes bíróság állapítsa meg a csődöt. Ez a jogi eljárás azonban elhúzódhat, ezért fogadta el a rendeletet a kormány.

Citu elmondta, azért kért vizsgálatokat, mert nehezen tudja elhinni, hogy több éven át a különböző ellenőrzéseket végzők nem vettek észre semmi rendellenességet a biztosító pénzügyeiben. Vissza kell nézni, hogy a pénzügyi felügyelet hogyan tett eleget ellenőrzési kötelezettségének az elmúlt években. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy a pénzügyi felügyelet a parlament ellenőrzése alatt áll, és reményét fejezte ki, hogy parlamenti vizsgálóbizottság is alakul az ügyben - tette hozzá.

A fokozottan koncentráltnak számító román biztosítópiacon ez már az utóbbi évek negyedik csődje lehet, miután 2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, tavaly pedig a CertAsig ment tönkre. A román gazdasági sajtó becslése szerint a City Insurance várható csődje félmilliárd euróba kerül az államnak.