Egyre esélytelenebbnek látszik Rovana Plumb kinevezése a közlekedésért felelős európai biztosi posztra - írja a Maszol. Sajtóinformációk szerint Bukarest tartalékjelöltje maga a miniszterelnök, Viorica Dancila lehet. Az Európai Parlamentben ezen héten kezdődik a biztosjelöltek meghallgatássorozata, amelynek végén a parlament egyben szavaz a 27 személyről. Ha csak egyikük is elbukik, elesik az egész bizottság.

A jelöltek átvilágítása sokkal alaposabb lesz, mint amihez hozzászokhattak a végrehajtó hatalom képviselői egyes tagállamokban, például Romániában. A biztosi posztra aspiráló politikusok között számos problémás jelölt található. Köztük van Plumb is. A politikus volt bukaresti és brüsszeli törvényhozó és több kormány minisztere is. Ugyanakkor neve felmerült az egyik súlyos korrupciós ügyben, azonban végül nem indult ellene büntetőeljárás, mert a parlament visszautasította mentelmi joga felfüggesztését.

A Süddeutsche Zeitung friss információi szerint Rovana Plumb vagyonnyilatkozata is gyanúra ad okot, abban ugyanis a biztosjelölt elhallgat két jelentős kölcsönt, amelyek megjelennek a román törvényhozáshoz korábban benyújtott iratokban. Szintén gyanús, hogy a politikus 2016-ban 63 ezer, idén pedig 800 ezer lejt adományozott a Szociáldemokrata Pártnak, miközben hasonló vagy azonos összeget vett fel kölcsön két magánszemélytől.

Régi trükk felmelegítve?

Egyes sajtóinformációk szerint Dãncilã szándékosan választott problémás jelöltet. Ha az EP nem fogadja el Rovana Plumbot, Romániának új biztost kell jelölnie, akinek a személyéről a kormányfő dönt. A G4Media által idézett kormányzati források szerint a miniszterelnök és környezete már hetek óta keresi a jogi megoldást arra, hogy a kormányfő legyen román részről a következő uniós biztos.

Ami a lehetséges forgatókönyveket illeti, elképzelhető, hogy Dancila maga írja alá a jelölését, utolsó miniszterelnöki aktusaként. Egy másik opció, hogy ha időközben a parlament elfogadja az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványát, és a Dancila helyét átvevő ügyvivő miniszterelnök jelöli a távozó kormányfőt a biztosi posztra.

Nem ez volna az első eset, hogy egy miniszterelnök önmagát jelöli az uniós végrehajtásba. 2014-ben, kormányfői mandátuma utolsó napjaiban - miután elvesztette a parlamenti választásokat - Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök három politikust ajánlott az alakuló Juncker-bizottságba, köztük önmagát. Jean-Claude Juncker választása rá esett, ám Bratusek fennakadt a parlament szűrőjén: a képviselők felkészületlennek találták a biztosi feladatra.