A szabadnapot az oltási igazolásra alapozva lehet igényelni, a vakcina valamennyi dózisának beadatásakor – írja az MTI.

A munkavállalók - az állami és versenyszférában egyaránt - egy-egy fizetett szabadnapra jogosultak a rendes éves pihenőszabadságon felül. A diákok, egyetemi hallgatók egy-egy napon felmentést kapnak az óralátogatás, a katonák pedig a szolgálatteljesítés alól. A kiskorú diák (vagy a 26 év alatti fogyatékkal élő fiatal) beoltásakor a szülők egyike vagy a gyám (gondozó) is fizetett szabadnapra jogosult.

A törvénnyel a Romániában lelassult oltáskampánynak akarnak lendületet adni. A 19,3 milliós országban eddig mindössze 4,7 millió ember - a beoltható lakosság alig több mint egynegyede - kapott legalább egy adag vakcinát, a beoltottak száma pedig most már átlagosan kevesebb mint tízezerrel emelkedik naponta.

Románia most már arra kényszerül, hogy eladományozza vagy értékesítse a raktáron maradó vakcinákat. Florin Citu miniszterelnök hétfőn közölte: Dánia például egymillió dózist vásárol Romániától beszerzési áron a Pfizer oltóanyagából. A bukaresti kormány korábban Moldovának, Ukrajnának és Szerbiának is adományozott koronavírus elleni vakcinát, 35 ezer dózis AstraZeneca vakcinát pedig kénytelen megsemmisíteni, mert lejárt a szavatossági idejük.