Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagy a valószínűsége, hogy január 1-sejétől a jelenlegi 2550 lejről 3000 lejre (246 ezer forint) nő a bruttó minimálbér Romániában, bár a kormány, illetve a kormánykoalíció egyelőre nem hozott formális döntést - írja a Maszol. Amint az várható volt, a versenyszféra enyhén szólva sincs elragadtatva az ötlettől, mivel az 17,6 százalékos növekedést jelentene, azok után, hogy 2021-ben 14,3 százalékkal emelték a dolgozóknak járó minimális juttatást.

Két év alatt tehát közel 32 százalékkal emelkedne a minimálbér, ráadásul úgy, hogy a gazdasági környezet fölöttébb bizonytalan. „A kis- és középvállalkozások valószínűleg nem élik túl, ha erre január 1-sejétől sor kerül. Érjen véget a tél, és lássuk, hogy mennyien maradtunk. Május 1. előtt valószínűleg nem kellene bevezetni” – mondta Sterică Fudulea, a Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) főtitkára.

Valamit valamiért

Bagoly Miklós, a Kovászna megyei kis- és középvállalkozásokat tömörítő Asimcov elnöke támogatná a minimálbér növelését, azzal a feltétellel, hogy a kormány tegye adómentessé a jelenlegi és a megemelt érték különbözetét. Ha ezt nem teszi meg, akkor a célja az egésszel az, hogy nagyobb adóbevételre tegyen szert. Nem kellene ezt kormányzati szinten szabályozni, a cégekre kellene bízni.

Azonban nem csak a cégek állnak nagy nyomás alatt, erős társadalmi nyomás nehezedik a kormányra is, mivel a nagy infláció aláásta a vásárlóerőt, ami abból látszik, hogy mennyiségileg csökken a kiskereskedelmi forgalom. A jelentős mértékű minimálbér- és a nyugdíjemelés szociális szempontból feltétlenül indokolt lépés, azonban kétélű fegyver, mivel inflációgerjesztő hatása van.