A kompenzálási mechanizmusról szóló jogszabályt egy következő kormányülésen fogadják majd el. Az árkompenzációt az állami költségvetésből fogják finanszírozni, de a kormány annak a lehetőségét is mérlegeli, hogy a kompenzáció egy részét az ágazatban működő vállalatokra terhelje - írja az MTI.

A bukaresti nagykoalíció, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz, a növekvő társadalmi elégedetlenségre reagálva napok óta keresi a megoldást a benzin és gázolaj drágulásának megfékezésére. A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői a liberális energiaügyi minisztert sürgették, hogy az üzemanyagok árának hatósági korlátozására dolgozzon ki javaslatot, míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai a szociáldemokrata pénzügyminisztertől várták a megoldást, arra hivatkozva, hogy az üzemanyag árának jelentős részét a költségvetésbe kerülő áfa és jövedéki adó teszi ki.

A liberálisok szerint az árstop hiányt idézhet elő, a szociáldemokraták pedig azzal érveltek, hogy nincs semmi garancia arra, hogy csökkeni fog a fogyasztói ár, ha lefaragják az adóterheket.

Ciuca és Ciolacu sem a bevezetendő árkompenzáció mértékét, sem finanszírozási forrásait nem részletezte - a bukaresti média szerint erről még nem sikerült megegyezniük a kormánypártoknak.

Romániában több mint másfélszeresére drágult az üzemanyag az év eleje óta. A közösségi oldalakon az autósok tiltakozó akciókat szerveznek, csekély mértékű üzemanyagot tankolva helyenként órákra megbénítják a töltőállomások forgalmát. A román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is múlt heti közleményében az üzemanyag árának hatósági korlátozását követelte Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva.

A román versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint szerdán Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,16 lej (732 forint), a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej (684 forint) volt literenként.