Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly november óta a legalacsonyabb szintjére süllyedt a GfK által számított német fogyasztói bizalmi index augusztusi értéke. A mutató a júliusi, 5,7 pontról 5,5-re korrigált értékről 5,4-re süllyedt, miközben a Reuters elemzői prognózisa 5,6-et várt. A képhez hozzá tartozik ugyanakkor, hogy a felmérés július 1. és 15. között készült, vagyis azelőtt, hogy az eurózóna vezetői 21-én megállapodtak volna arról, miként is kezelik a görög válságot.

Mindez mégis újabb jelként értékelhető, amely a német gazdaság lendületvesztésére utal. Az Ifo üzleti hangulatindexe júliusban kilenchavi mélypontján landolt, a piac pedig arra számít, hogy a német GDP az első negyedévi 1,5 százalék után a második negyedben csak 0,5 százalékkal bővül majd. Igaz, ez sem számít igazán rossz teljesítménynek.