A kazah statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a március végével záródott három hónapban a hazai össztermék (GDP) növekedése 2,2 százalékra mérséklődött éves szinten az egy évvel korábbi 3,8 százalékról. Az idei első negyedévben viszont az ipari termelés 0,6 százalékkal bővült éves összevetésben a tavalyi első negyedévi 0,3 százalékos csökkenés után.

Tavaly 4,3 százalékkal nőtt a GDP a 2013. évi 6 százalékos bővülés után, elsősorban amiatt, hogy csökkent legfontosabb exporttermékeinek, a kőolajnak és a fémeknek a világpiaci ára. A tavalyi ipari termelés növekedése 0,2 százalékra lassult a 2013. évi 2,3 százalékról, a bányaipari termelés 0,3 százalékkal csökkent, az olajtermelés pedig 1,2 százalékkal 80,8 millió tonnára mérséklődött.

A kormány az idei évre a gazdaság 1,5 százalékos növekedésére és az ipari termelés 0,3 százalékos csökkenésére számít.

Fogy a devizatartalék

Azerbajdzsán devizatartaléka márciusban havi szinten 14 százalékkal 9,47 milliárd dollárra zsugorodott amiatt, hogy a múlt hónapban az ország központi bankja jelentős összegeket költött a nemzeti valuta, a manat támogatására. A devizatartalék nagysága az első negyedévben még ennél is nagyobb mértékben, 31 százalékkal zsugorodott 2014 végéhez képest.

A jegybank vezetője a múlt héten azt mondta, hogy több mint 1 milliárd dollárt költöttek február 21. óta a devizatartalékból azután, hogy leértékelték a manatot.  A bank januárban szintén 1 milliárd dollár körüli összeget fordított a manat árfolyamának a fenntartására.

Az azeri jegybank február 21-én a dollárhoz képest 33,5 százalékkal, az euróhoz viszonyítva 30 százalékkal leértékelte a manatot. Öt nappal korábban a jegybank arról döntött, hogy a továbbiakban nem kizárólag a dollárhoz köti a manatot, hanem egy dollárból és euróból álló valutakosárhoz.

Oroszországhoz hasonlóan az azeri gazdaságot is súlyosan érinti a kőolaj árcsökkenése, amely legfontosabb exportterméke. Az orosz rubel árfolyama több mint a felével csökkent az elmúlt egy évben. A kőolaj világpiaci ára mintegy 60 százalékkal esett június óta.

Az olajárak hanyatlása miatt 3 százalékra lassult az azeri gazdaság növekedése tavaly. A kőolajban gazdag kaukázusi köztársaság az idei évi költségvetését 4,4 százalékos növekedésre alapozta, ám ez a célszám veszélybe kerülhet, ha az olaj hordónkénti éves átlagára 90 dollár alá csökken. (Hétfőn napközben az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 59 dollár körüli szinten állt.)

A gazdasági növekedés drámaian lelassult a 2003-2007 közötti, a kőolajárak emelkedésétől fűtött korszakhoz képest, amikor is éves átlagban 21 százalékkal növekedett a hazai össztermék (GDP). 2013-ban már "csak" 5,8 százalékkal gyarapodott az azeri gazdaság.