Az amúgy is jelentős mínuszokat mutató piacokat egyelőre nem rázta meg a rossz hír, sőt, az adat közlése után felfelé indultak az árfolyamok.

A foglalkoztatás januári összehúzódása ellenére a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékra esett januárban a decemberi 10 százalékos értékről, az elemzők a ráta stagnálására számítottak. A felülvizsgált adatok szerint a recesszió 2007 decemberi kezdete óta összesen 8,4 millió munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban.

Az adatok inkább rossznak értékelhetőek mint jónak - véli Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője. Ami még inkább negatív, hogy 2009 decemberében az NFP az előzetesen jelentett 85 ezres csökkenés helyett 150 ezres visszaesést mutatott. 2007 decembere, a válság kiindulása óta 8,4 millió munkahley szűnt meg az USA-ban.

Az, hogy a munkanélküliségi ráta 10 százalékról 9,7 százalékra csökkent természetesen pozitív, de tudni kell, hogy bizonyos idő után a munkanélküliek kikerülnek az aktív keresők táborából és innentől már inaktívaknak számítanak, tehát a munkanélküliségi ráta számlálójából kiesnek - teszi hozzá az elemző.

Egy ide vágó adat: 2009 januárjához képest, mostanra 734 ezerről 1,1 millióra növekedett az állást aktívan nem keresők száma. Ők például nem számítanak bele a munkanélküliségbe, ezért is csökkenhetett az 9,7 százalékra.

Tehát a számok inkább negatívak, de az elmúlt időszak fordított szemüvegén kell, hogy nézzük a piaci folyamatokat. Rossz az adat, tehát várhatóan később lesznek exit stratégiák, kamatemelés, ami a tőzsdéknek jó, a dollárnak rossz. Véleményünk szerint a mai adatoknak - a fordított szemüvegen keresztül se - nincs annyi ereje, hogy megfordítsa a 2 hete eső piacokat - teszi hozzá a Takarékbank elemzője.