Egész éjjel tárgyaltak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, mivel az erőmű nukleáris balesetveszélynek van kitéve - mondta az Interfaxnak.

A Roszatom azóta tartja ellenőrzése alatt Európa legnagyobb atomerőművét, amióta az orosz hadsereg elfoglalta azt március elején. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség hosszas tárgyalások után engedélyt kapott arra, hogy szakembereket küldjön az erőműbe annak felmérésére, milyen állapotok uralkodnak a katonai támaszponttá alakított létesítményben - olvasható a portálon.

Likasev hétfői figyelmeztetése azután kapott nyilvánosságot, hogy az erőmű környékén ismét intenzív harcok kezdődtek.

A NAÜ tudomása szerint is erős robbanások rázták meg a környéket szombat és vasárnap éjszaka. Több mint egy tucatnyi detonációt jelentettek, több épület megrongálódott, az infrastruktúra is kárt szenvedett, de a nukleáris biztonságot közvetlen veszély állítólag nem fenyegeti.

Moszkva és Kijev ezúttal is egymást okolják a rendkívül veszélyes helyzet kialakulásáért.