A várakozásoknak megfelelően nem fogta vissza magát Barack Obama, az USA elnöke londoni látogatása előtt: teljes mellszélességgel a Nagy-Britannia európai uniós tagságának fenntartása mellett kampányolók mellé állt - jelentette a Bloomberg.

Obama a konzervatív Daily Telegraphban úgynevezett op-ed véleménycikket jelentetett meg, ami azt jelenti, hogy a szerző nagyon hangsúlyos helyen, a szerkesztőségi véleményoldallal szemben fogalmazza gondolatait.

Kétfrontos támadás

Ebben egyszerre próbál hatni a szavazók értelmére és érzelmeire. Szerinte az uniós tagság nem csökkenti, hanem felerősíti Nagy-Britannia befolyását a világ dolgainak intézésében. Az erős Európa nem veszélyezteti a britek vezető szerepét a globális nemzetközi rendszerben, hanem hátszelet ad ehhez.

Obama felidézi Franklin D. Roosevelt elnök álláspontját, miszerint a két ország alapvető érdekei közösek. Ennek jegyében - hangsúlyozva, hogy barátként szól az olvasókhoz - az amerikai elnök leszögezi, hogy a brit népszavazás kimenetele mélyen érinti az USA érekeit is.

Érdemes hallgatni rá

Az érzelmi húrok pengetését folytatva világos célzást tesz arra, hogy Nagy-Britannia az Egyesült Államok segítsége nélkül nem kerülhetett volna a győztes oldalra az elmúlt évszázad két világháborújában. Mint írja, a több tízezer amerikai, aki európai temetőkben nyugszik szótlan tanúja annak, milyen mélyen összefonódik a két nemzet jóléte és biztonsága.

Áttérve a finoman hangolt noszogatásra Obama arról ír, hogy a két ország számos közös kihívással néz szembe - a legfontosabbak a migráció, a szociális egyenlőtlenségek és a terrorizmus problémája -, amelyeket csak közös fellépéssel oldhatnak meg. (Más szóval célszerű figyelembe venniük egymás kéréseit, ha vannak olyan fontos ügyeik, amelyekben támaszkodni szeretnének egymásra - a szerk.)

Figyelni fognak rá

Minden amerikai elnök abban érdekelt, hogy az Európai Unió ne essen szét - foglalja össze a lényeget Mauro Guillen, a Pennsylvaniai Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora. Ezt az érdekeltséget húzta alá a héten nyolc volt amerikai pénzügyminiszter is - köztük egy még a Nixion-adminisztrációban dolgozott több mint 40 éve -, akik a Timesban megjelent cikkükben arról írtak, hogy a Brexit "kockázatos játék" lenne.

Obama látogatása hatással lehet a brit szavazóközönség ingadozó részére - véli Jeffries Briginshaw, a Brit-amerikai Üzleti Kamara vezetője. Egy jókora csoportról van szó, amelynek tagjai a szakember szerint nyitottak az amerikai elnök jó szándékú üzenetének meghallgatására.

Mit nem mond már?

Eközben a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a június 23-ai szavazás közeledtével elmozdulni látszik a közvélemény a maradáspárti oldal felé. A Bloomberg Brexit Tracker indexe csupán 20 százalékos esélyt mutat arra, hogy a Leave, azaz a távozáspártiak győznek.

Nem véletlen, hogy Boris Johnson, London konzervatív polgármestere, a Leave-kampány egyik vezéralakja erősen kifogásolja Obama fellépését. Meglehetősen ellentmondásos, hogy az USA, amely szuverenitásának legkisebb csorbítását sem tűri el, leckét ad egy másik országnak arról, hogy nem kellene mélyebben beolvadnia egy föderális szuperállamba - fejtegette.

A brit toryk egymással szemben kampányolnak a referendum előtt. A maradás mellett kardoskodó Dávid Cameron konzervatív miniszterelnök kormányával szembeni bizalmi szavazásnak tekinti a népszavazást azt követően, hogy egy évvel ezelőtt - rácáfolva a szoros eredményt előre jelző közvélemény-kutatásokra - fölényesen megnyerte a parlamenti választásokat.