A kínai kormány bejelentette, hogy január 31-e után nem fogja elfogadni érvényes úti okmányként és személyes azonosító dokumentumként a hongkongi polgárok British National Overseas (BNO) útlevelét, miután a londoni kormány megváltoztatta a hozzá kapcsolódó jogosultságokat - írja a Deutsche Welle. Az Egyesült Királyság a változtatással megnyitja kapuit több millió hongkongi előtt, akik a nyáron bevezetett kínai biztonsági törvény miatt el akarják hagyni a városállamot.

Az új szabályok szerint azok, akiknek ez a szándékuk, 2021 februárjától kezdve a BNO birtokában öt éven át munkát vállalhatnak a szigetországban, majd ezt követően brit állampolgárságért folyamodhatnak. Korábban a BNO útlevél csak hathetes egyesült királyságbeli tartózkodásra jogosította fel tulajdonosait, és nem lehetett munkát vállalni vele.

A változtatás felbőszítette Pekinget, azzal vádolják a brit kormányt, hogy BNO átalakításával beavatkozik Kína belügyeibe. A londoni vezetés azt akarja, hogy sok hongkongi lakos másodrendű állampolgár legyen az Egyesült Királyságban - mondta az illetékes pekingi tisztviselő. Ezt követte a külügyminisztérium bejelentése a BNO elutasításáról, ami gyakorlatilag válaszút elé állítja a hongkongiakat.