Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A biztos kifejtette, hogy a 2007-es, 2008-as lassú kezdés után a legutóbbi időszakban az EGAA már hatékonyan és eredményesen működik. A bizottság közleménye szerint 2011-ben 12 tagállam 22 alkalommal összesen 128 millió euróhoz jutott, amelyből mintegy 21 ezer állástalan juthatott újra munkához, ami 50 százalékos növekedés 2010-hez képest.

A bizottság azt szeretné, ha az EGAA-n keresztül munkahelyteremtésre fordítható összeg a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban sem csökkenne - közölte Andor László.

"Az alap az európai szolidaritás kézzelfogható kifejeződése, és olyan gyakorlati eszköz, amely segít az embereknek és a régióknak, hogy kiheverjék a nagyarányú elbocsátások hatásait" - vélekedett Andor László, aki az alap eddigi eredményeiről azt mondta, ennek az eszköznek a segítségével a tagállamok az érintett munkavállalókra szabott, célzott intézkedéseket támogathatnak.

Az Európai Bizottság adatai szerint eddig összesen 91 ezer ember kapott segítséget az alap forrásaiból. Az EGAA a tagállamok által kidolgozott programokhoz szükséges pénz felét, 2009 májusától tavaly év végéig - a pénzügyi és gazdasági, majd az euróválság miatt - 65 százalékát biztosította, a többit az igénylő országoknak saját forrásaikból kellett fedezniük.

Andor László kiemelte, az EGAA hatékonyságát az is mutatja, hogy a segítségével megvalósult programokban résztvevők 45 százalékának sikerült újra elhelyezkednie.

Az Európai Unió 2006 végén hozta létre az EGAA-t azzal a céllal, hogy segítsen azokon, akik a globalizáció következményeként elveszítik a munkájukat. Az alap évente 500 millió eurós kerettel rendelkezik, a pénz folyósításáról az Európai Parlament és a Tanács dönt. Az Európai Unió csak aktív munkahelyteremtést és -megőrzést, tanácsadást támogat, munkanélküli vagy nyugellátást nem.