Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A washingtoni pénzintézet közzé tette a szerződés technikai részleteit is tartalmazó dokumentumot miután hétfőn Bukarest rendelkezésére bocsátotta a tavasszal megítélt 3,5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelcsomag első, 480 millió eurós részletét.

A román kormány prognózisa szerint idén a gazdaság 1,5 százalékkal növekszik, jövőre pedig - elsősorban az export és a belső fogyasztás fokozatos növekedésének köszönhetően - 3,75-4 százalékos GDP-bővülést várnak - derül ki a Nemzetközi Valutaalaphoz eljuttatott szándéknyilatkozatból.

A megállapodás egyik legfontosabb eleme az államháztartási hiány féken tartása, a román kormánynak ismét garanciát kellett vállalni arra, hogy az idei deficit nem haladja meg a GDP 4,4 százalékát. Bukarest ígéretet tett arra is, hogy költségracionalizáló intézkedéseit folytatva tovább csökkenti a közszférában dolgozók létszámát, illetve az állami alkalmazottak bérezésével kapcsolatos kiadásokat. A tavalyi, a közszférában alkalmazott drasztikus, 25 százalékos fizetésmegvonás és létszámcsökkentést követően, idén az első három hónapban további 15 ezerrel, 1,25 millió főre csökkent az állami fizetésből élők száma.

Ahhoz, hogy a jövő évi áht-hiány 3 százalék alatt maradjon, át kell szervezni és ésszerűsíteni kell a szubvenciók rendszerét, augusztus végéig a hatóságok kidolgozzák az új fűtéstámogatás mechanizmusát is - idéz az Agerpres a dokumentumból.

Gőzerővel folytatódik az egészségügy átszervezése is, a hatóságok szerint a kiadások és a rendelkezésre álló források felhasználásának optimalizálása érdekében a kórházak új besorolás szerint, a szolgáltatások függvényében kapják majd a támogatást, de elsődleges cél az is, hogy még az idén 10 százalékkal csökkenjen a kórházi ágyak száma.

Bukarest ugyanakkor beismeri, hogy az infláció a vártnál magasabban tetőzhet idén. A román jegybank (BNR) májusban közzétett prognózisában 5,1 százalékos éves inflációt jósolt, miközben a jövő évi pénzhígulás ütemét 3,6 százalékosra becsülte. Az élelmiszerek és az energia váratlan mértékű drágulása azt valószínűsíti, hogy a korábbi inflációs cél nem lesz tartható - áll a szándéknyilatkozatban. A statisztikai hivatal adatai szerint az infláció májusban 8,41 százalékon tetőzött, az elemzői konszenzus 8,5 százalékos drágulásra számított. A BNR szerdán - immár kilencedik alkalommal - változatlan szinten, 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát, bízva abban, hogy ennek hosszútávon inflációcsökkentő hatása lesz.

Meglátják, hogy az alapkamat szinten tartása az év végére a cél közelébe kényszeríti a mutatót - jelentette ki egy konferencián Mugur Isarescu jegybankelnök.