Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hemanshu Nigam, az SSP Blue tanácsadó cég - az AFP hírügynökség által szombaton idézett - munkatársa szerint a stúdió arról szóló döntése, hogy az Észak-Koreának tulajdonított akció és az azt kísérő fenyegetések nyomán nem mutatja be a The Interview című filmjét, csak jelentősen növelte az amúgy is tetemes anyagi kárt. A vígjáték, amelyben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót a kommunista ország diktátora, Kim Dzsong Un megölésére, 75 millió dollárból készült, megtérülni azonban nem fog, mert a Sony Pictures úgy döntött, egyelőre semmilyen formában nem vetíti.

A film körüli botrányok miatt eddig keletkezett és vélhetően még keletkező károk mellett a cégnek költenie kell komputerhálózata helyreállítására és a jogi kiadásokra is, az internetes kalózok ugyanis nyilvánosságra hozták a stúdió bizalmas levelezésének egy részét, ami miatt két korábbi alkalmazott máris keresetet nyújtott be. A Sony Pictures a tekintélyéből is sokat vesztett emiatt.

A hackertámadás nyomán segítséget kért Kínától az Egyesült Államok az Észak-Koreából induló kibertámadások elhárításában, és egyeztetéseket folytat Oroszországgal, valamint Japánnal, Dél-Koreával, Nagy-Britanniával, Ausztráliával és Új-Zélanddal is, hogy nemzetközi válasz szülessen a filmstúdiót ért támadásra.

Egy magas rangú washingtoni kormánytisztviselő az AFP hírügynökséget szombaton arról tájékoztatta, hogy "együttműködésre" kérték Pekinget, és az erről való beszélgetésekben az információcseréről is szó volt. A Reuters hírügynökség szintén kormányzati forrásokra hivatkozva jelentette, hogy az Egyesült Államok nemzetközi fellépést szeretne az ügyben.

Az amerikai elnök előzőleg következményeket helyezett kilátásba Phenjan számára, az Egyesült Államok ugyanis úgy látja, elegendő bizonyíték szolgál arra, hogy a kommunista rezsimet tegyék felelőssé a filmstúdiót ért támadásért. "Reagálni fogunk" - mondta Barack Obama.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint Észak-Korea közvetlenül felelős a kibertámadásért és a fenyegetésekért, amelyekkel a stúdió The Interview című filmjének bemutatását akarták megakadályozni. Az FBI úgy véli, a támadással Észak-Korea átlépte az államok viselkedésének elfogadható határait, az ázsiai ország ugyanakkor visszautasítja az ellene felhozott vádakat.