Bár a közvélemény-kutatások szerint a fiatalabb britek némileg ambivalensen viszonyulnak a brit királyi családnak az Egyesült Királyság politikai rendszerében betöltött szerepéhez, a társadalom túlnyomó többsége értékeli, hogy a monarchia intézménye stabil maradt II. Erzsébet királynő immáron hetven éve tartó uralkodása alatt – írja a Financial Times. Az brit átlagemberek többsége lelkesen ünnepli az uralkodó hatalomra kerülésének 70. évfordulóját, amelyre június első hétvégéjén emlékeznek a szigetországban.

A YouGov intézet legfrissebb felmérése szerint tízből hat brit támogatná, ha a monarchia továbbra is ugyanúgy működne, mint eddig. A királynő képviseli az állandóságot a gyorsan változó világban – keres magyarázatot a jelenségre Penny Junor a királyi házzal foglalkozó újságíró. A politikusok változgatják a véleményüket, hazudnak, tesznek a viselkedési szabályokra, narcisztikusak – csupa olyan tulajdonság, aminek II. Erzsébet éppen az ellenkezője. Az elmúlt évtizedek alatt végig képes volt visszafogott, ugyanakkor ha kellett, empatikus lenni közszerepléseiben, amit még családtagjai egy részéről sem mondhatunk el.

Fenn tudta tartani a folyamatosság érzetét, miközben uralkodása idején országa birodalomból közepes hatalommá vált. Ahogy egy tanácsadója fogalmazott, szerencse kérdése, hogy olyan valaki kerüljön egy királyi ház trónjára, mint ő, akiben mindent felülír a kötelességtudat. II. Erzsébet egy világklasszis uralkodó, míg utódáról, Károly hercegről cikk-cakkos életútja után ezt nem mondhatnánk el – mondja a királyi ház ismerője annak kapcsán, hogy a kormány programját ismertető uralkodó beszédet a királynő megromlott egészségi állapota miatt Károly mondta el a parlament idei nyitóülésén.

"Szerencséje a briteknek, hogy olyan uralkodó került a királyi ház élére, mint II. Erzsébet"

Talán a közhangulatot tükrözi Ann Simpson brit háziasszony véleménye, aki nemrégiben az angliai Lewes városában egy vendéglői beszélgetésen idézte fel a királynő koronásáról szóló emlékeit. Az 1953-as koronázást az eseményről készült dokumentumfilmen látta, amit a mozik játszottak, mert akkor még a tévé nem jutott el Skóciába, ahol 15 évesen élt. Simpson sajnálja, hogy a királynő nem látott neki gyorsabban a monarchia modernizálásának hosszú uralkodása alatt. Ezt megtehette volna olyan időszakokban, amikor kevésbé zaklatott időket éltünk. Ezzel együtt úgy véli, II. Erzsébet erős személyiségként uralkodik, mindig következetesen ragaszkodott elveihez és nagyon komolyan veszi szerepét a brit uralkodóház élén.