A részvénypiacokon az év eleje óta kialakult eladási hullám és a tartósan magas infláció ellenére sem tart attól Dawn Fitzpatrick, a Soros Fund Management vezérigazgatónője és egyben befektetési igazgatója, hogy az amerikai gazdaság a közlejövőben recesszióba süllyedne. A Soros György családi vagyonát, illetve az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítvány mintegy 28 milliárd dollárnyi vagyonát is kezelő cég vezetője szerint az amerikai fogyasztók jelenleg kifejezetten jó állapotban vannak.

A Bloombergnek adott interjújában elismerte, hogy ugyan a béremelkedések üteme nem tart lépést a pénzromlás ütemével, azonban az emberek most a járvány után sokkal több megtakarítással rendelkeznek, mint korábban. Dawn kereskedelmi bankokkal folytatott beszélgetéseinek tanúsága az volt, hogy az átlag amerikai bankszámláján egy-két ezer dollár volt mindössze a Covid-19-es járvány kezdetén, ehhez képest most az átlagösszeg 7600 dollárra emelkedett. Sőt, akinek meg 2-5 ezer dollárja volt, annak most inkább 15 ezer dollár áll készenlétben. Ráadásul az emberek jelentős része nagyon sokat törlesztett hitelkártya adósságiból is.

Dawn is úgy vélte, hogy az amerikai gazdaság előbb vagy utóbb recesszióba süllyedhet, azonban a piac által most árazott 2023-as időpontot ehhez túl korainak tartja. Felhívta a figyelmet, hogy a Fed - szerinte megkésett - kamatemeléseivel ugyan elvileg szigorítja a monetáris kondíciókat, de az elszabaduló infláció miatt a reálkamatok még így is negatívak, ami laza monetáris kondíciókat jelent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!